Labdarúgás: bundabotrány Oroszországban

2006.11.09. 01:55
Címkék
Szentpétervári képviselők egy csoportja feljelentést tett Jurij Csajka főügyésznél, mivel véleményük szerint az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban több esetben részrehajlók a bírók, a meccsek végeredményét pedig előre egyeztetik.
A Csajkához elküldött levélben többek között az áll, hogy néhány játékvezető rendre orbitális hibákat követ el az egyik vagy másik csapat kárára, illetve javára, s ebből előre megbeszélt eredményekre lehet következtetni.A feljelentésben példaként szerepel a CSZKA Moszkva-Zenit Szankt Petyerszburg összecsapás, amelyen a képviselők szerint világosan látszott, hogy a játékvezetői trió érdekelt volt a az 1-0-ás végeredmény kialakulásában. A meccsen Vlagyimir Pettaj bíró egy erősen vitatott tizenegyest ítélt meg a moszkvaiak javára és a Zenit két szabályos gólját is érvénytelenítette.Pettaj bírót a játékvezetői bizottság az említett találkozón elkövetett hibái miatt a szezon végéig eltiltotta.
Legfrissebb hírek

MTK: „Csiszolnunk kell a játékunkat, az biztos”

Labdarúgó NB I
6 perce

NHL: idegenbeli győzelemmel biztosította helyét a rájátszásban a Colorado

Amerikai sportok
24 perce

Videó: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást – kapásból, ballal lőtt a hosszúba

Légiósok
35 perce

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
55 perce

A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis

Képes Sport
1 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
1 órája

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik