Bosznia: 13 válogatott bojkottja

2006.10.31. 16:24
Címkék
Tizenhárom bosnyák válogatott labdarúgó nem kíván addig nemzetközi mérkőzést játszani, amíg a helyi szövetség teljes vezetősége le nem mond. A bojkottálók mindegyike külföldön játszik, nyílt levelüket kedden hozták nyilvánosságra a Dnevni Avaz című újságban.
"Amíg ezek a személyek pozícióban vannak, nem fogadjuk el a válogatott mérkőzésekre szóló meghívásokat. Reméljük, cselekedetünk az első lépés abba az irányba, hogy kigyógyítsuk labdarúgásunkat a rákos betegségből, egyben pedig kezdet a nemzeti csapat megújulása terén" - fogalmaztak a játékosok.A nagy nemzetközi tornára még soha ki nem jutott gárda a 2008-as Eb-selejtezősorozatában előbb 5-2-re nyert Máltán, aztán otthon 3-1-re kikapott a magyar csapattól, majd 2-2-es döntetlent játszott Moldovával, legutóbb pedig 4-0-s vereséget szenvedett Görögországtól.A hazai bajnokság korrupciótól és bundagyanúktól hangos, ráadásul etnikai konfliktusok is nehezítik a helyzetet.A válogatott játékosok azt szeretnék, ha az elnökség kollektívan - valamennyi muszlim, szerb és horvát tag egyformán - távozna.
Legfrissebb hírek

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC

Angol labdarúgás
12 perce

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
44 perce

Eszes Dániel a fedett pályás vb-n is hozta a téli stabil teljesítményét

Atlétika
51 perce

Joao Victor: Jó formában vagyok, duzzadok az önbizalomtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kézi El: egy magyar csapat biztosan folytatja szereplését

Kézilabda
1 órája

Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

Kézilabda
2 órája

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon – videó

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik