Youri Djorkaeff bejelentette visszavonulását

2006.10.30. 14:29
Címkék
Bejelentette visszavonulását a franciák világbajnok labdarúgója, Youri Djorkaeff. A csatár 1998-ban hazai környezetben nyerte meg a vb-t a válogatottal, majd két év múlva Európa-bajnok lett a belga-holland rendezésű kontinensviadalon.
Djorkaeff (balra) és Junior Baiano az 1998-as világbajnokság döntőjében
Djorkaeff (balra) és Junior Baiano az 1998-as világbajnokság döntőjében
Djorkaeff (balra) és Junior Baiano az 1998-as világbajnokság döntőjében
Djorkaeff (balra) és Junior Baiano az 1998-as világbajnokság döntőjében

"Úgy éreztem, eljött az idő – mondta a 38 éves klasszis, aki legutóbb a New York Red Bulls együttesében szerepelt, és már előre jelezte, hogy abbahagyja a játékot. – Fizikailag még mindig a csúcson vagyok, mentálisan azonban már jóval nehezebb a dolog."

Hozzátette: a világbajnoki cím elhódítása volt a legnagyobb eredmény, amit elért.

"Az valami varázslatos volt" – fogalmazott a lyoni születésű, örmény anyától származó futballista.

Djorkaeff a Grenoble együttesében kezdte a pályafutását 1984-ben, majd 1989-ben Strasbourgbe igazolt, 1991-től a Monaco, 1995-től pedig a Paris SG játékosa volt.

1996-ban szerződtette az olasz Internazionale, három szezon után viszont a Kaiserslautern játékosa lett. 2002 után játszott az angol Bolton és a Blackburn Rovers együttesében, míg 2005-ben a New York Red Bullshoz igazolt.

A Kígyó becenévre hallgató Djorkaeff a válogatottban 82 mérkőzésen 28 gól szerzett. Visszavonulásával már csak Patrick Vieira, Thierry Henry, David Trezeguet és Lilian Thuram maradt aktív az 1998-as világbajnok együttesből.
Legfrissebb hírek

Csaknem ezer évre kibérelte stadionját a Millwall FC

Angol labdarúgás
11 perce

Az orosz szövetség csatlakozott a World Boxinghoz

Ökölvívás
43 perce

Eszes Dániel a fedett pályás vb-n is hozta a téli stabil teljesítményét

Atlétika
49 perce

Joao Victor: Jó formában vagyok, duzzadok az önbizalomtól

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kézi El: egy magyar csapat biztosan folytatja szereplését

Kézilabda
1 órája

Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

Kézilabda
2 órája

Temesvári Attila: Élvezem a játékot, és tudom, hogy mekkora a tét a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Aranycsapat több mint 100 éve született tagjaira emlékeztek Budafokon – videó

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik