Leo Beenhakker lesz a lengyel kapitány

2006.07.11. 10:59
Címkék
Varsói lapértesülések szerint ma késő délután bejelentik, hogy a világbajnokságon Trinidad és Tobago együttesét irányító Leo Beenhakker lesz a lengyel labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.


A lengyelek kapitányváltása nem meglepő, hiszen a vártnál szerényebb vb-szereplés miatt a közvélemény erősen kikezdte Pawel Janast, az eddigi szakvezetőt. Michal Listkiewicz szövetségi elnök ugyan igyekezett megvédeni a trénert, de sikertelenül. Ráadásul a távozó szövetségi kapitány világbajnoki beszámolóját az elnökség erősen kritizálta, így azt át kellett dolgozni…

Délután kinevezték Beenhakkert

Ahogy az várható volt, kedd délután kinevezték Leo Beenhakkert lengyel kapitánynak.

Az új szakvezető segítője Dariusz Dziekanowski lesz, aki játékosként részt vett 1986-ban, a mexikói világbajnokságon szereplő lengyel együttesben.
A korábban a magyar szövetséggel is hírbe hozott Beenhakker neve a múlt héten vetődött fel erős esélyesként Varsóban, s a felek meg is egyeztek, noha a trinidadiak is marasztalták.

A Przeglad Sportowy úgy tudja, hogy a tapasztalt holland szakember évi 600 ezer eurós fizetéshez jut. A sportnapilap szerint ma 15 órakor ül össze a szövetség elnöksége, s utána jelentik be Leo Beenhakker kinevezését.


Az 1942. augusztus 2-án született holland szakember 23 évesen évesen kezdte sikerekben gazdag edzői pályafutását, több országban is dolgozott.

A lengyel válogatott a világbajnokságon 3. lett csoportjában, s nem jutott a legjobb 16 közé. Először 2-0-ás vereséget szenvedett Ecuadortól, majd 1-0-ra kapott ki a későbbi bronzérmes házigazda német gárdától. Így a Costa Rica elleni 2-1-es győzelem már csak a sikeres búcsút jelenthette.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
3 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
3 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
3 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
3 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
3 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
3 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik