Belgium: több csapat is bundagyanúba keveredett

2006.02.05. 17:16
Címkék
Több élvonalbeli futballmérkőzés végeredményét is manipulálták Belgiumban a 2005-2006-os bajnokságban. Legalábbis ezt állítja a Panorama című, flamand tévécsatorna egyik rendkívül népszerű adása.
A műsor készítői a belga futballban uralkodó korrupciót szerették volna felgöngyölíteni, amelynek végén összegzésként nem kevesebbet állítottak, mint hogy hét első osztályú találkozón is bunda történt.

A hét találkozó közül hat mérkőzésen az egyik csapat a tabella alsó részéhez – jelenleg a tizenhatodik helyen állnak a tizennyolc csapatos bajnokságban - tartozó La Louviere volt. A műsorban konkrét mérkőzéseket, ellenfeleket és fixre vett fogadási eseményeket is említettek, így többek között a gyanú árnyéka vetődött a Gentre, illetve a listavezető FC Brugesre.

A műsor szerint a La Louviere csapatából mindössze négy játékos nem vett részt a fogadási játékokra épülő bundában, amelynek értelmi szerzője a „kínai maffia” volt.
Legfrissebb hírek

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
7 perce

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
8 perce

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
1 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
1 órája

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
2 órája

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
2 órája