Tony Cascarino is vallomást tett Marseille-ügyben

2006.02.04. 13:33
Címkék
Tovább dagad a Marseille-botrány. Nem sokkal azután, hogy Jean-Jacques Eydelie, az 1993-ban a BL-döntőben a Milant legyőző védő bevallotta, hogy a finálé előtt beinjekciózták őket, most egy másik volt marseille-i játékos tett hasonló vallomást.
Tony Cascarino (balra) szerint tiltott szereket kaphattak
Tony Cascarino (balra) szerint tiltott szereket kaphattak
Tony Cascarino (balra) szerint tiltott szereket kaphattak
Tony Cascarino (balra) szerint tiltott szereket kaphattak


Tony Cascarino, az ír válogatott egykori kiváló középcsatára a francia L’Equipe-nek azt nyilatkozta, hogy amikor 1994 és 1997 között Marseille-ben játszott, ők is többször injekciót kaptak mérkőzés előtt.

A hatalmas termetű csatár hozzátette, hogy nem tudja, miket tartalmaztak az injekciók, abban azonban 99 százalékig biztos, hogy tiltott szereket fecskendeztek a szervezetükbe.

A Marseille vezetői korábban cáfolták Eydelie kijelentéseit, mi több, az egykori elnök, Bernard Tapie kijelentette, hogy beperli a védőt. Tapie egyébként nyolc hónap börtönt kapott a hírhedt Valenciennes-Marseille mérkőzés miatt, amikor is pénzt ajánlottak fel a hazaiaknak a vereségért. Mellékbüntetésként öt évre eltiltották a futballban való szerepvállalástól.

„Nem tudom biztosan, hogy mi volt az injekcióban – fejezte be Cascarino. – Mindig a hátunkba kaptuk a mérkőzés előtt. Mindenkire jó hatással volt, akárcsak rám, így elfogadtuk, hogy mindig beinjekcióznak minket.”

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelentette, hogy utólag már nem vizsgálják Eydelie kijelentéseit.
Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 perce

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
4 perce

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 perce

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 perce

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
51 perce

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
51 perce

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
1 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
1 órája