Afrika-kupa: Guinea csoportelső

2006.01.30. 20:05
Címkék
Az Egyiptomban zajló Afrika-kupán Guinea legyőzte a címvédő Tunéziát, így előbbiek jutottak csoportelsőként a negyeddöntőbe. A figurát kissé tartalékosra vevő, rutinjában, összeszokottságában, védelme erejében bízó Tunézia nem igazán tudott mit kezdeni a lendületes Guineával.

Az NSO ajánlja:

Az NSO ajánlja:

Utóbbiak az első félidő tizenhatodik percében szereztek vezetést, majd több ajtó-ablak ziccerüket is elhibázták.

A mezőnyjáték a második félidőben is kiegyenlített volt, de az igazi, gólveszélyes helyzet a guineai játékosok előtt adódott. Több lehetőségükből aztán kettő gólra váltottak, magabiztossá téve a különbséget.

Az már a forduló előtt biztos volt, hogy a két csapat jut a negyeddöntő, csak az volt a kérdés: melyikük az első és a második helyen.

Guineára a D-csoport második, míg Tunéziára a D-csoport első helyezettje vár már a legjobb nyolc között.

A C-csoport másik találkozóján a két, forduló előtt még nullpontos együttes találkozóját Zambia minimális különbséggel, 1-0-ra nyerte a 2010-es világbajnokságnak otthont adó Dél-Afrika válogatottja ellen.
EGYIPTOM, AFRIKA-KUPA, C-CSOPORT, HARMADIK FORDULÓ:
Guinea Tunézia 3-0 (1-0)
Bangoura 16.
Feindouno 70.
Diawara 90.
Zambia Dél-Afrika 1-0 (0-0)
Katongo 75.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
59 perce

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
1 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
2 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
3 órája