Nincs vizsgálat a Marseille-doppinggyanúban

2006.01.25. 21:06
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán hivatalosan bejelentette, hogy nem indít vizsgálatot doppinggyanú miatt az 1993-as BEK-döntő győztese, az Olympique Marseille ellen. Mint ismeretes, a francia együttes korábbi játékosa, Jean-Jacques Eydelie egy interjúban azt állította, a Marseille-nél doppingoltak abban az időben.
Bernard Tapie beperli egykori játékosát
Bernard Tapie beperli egykori játékosát
Bernard Tapie beperli egykori játékosát
Bernard Tapie beperli egykori játékosát
Az UEFA hétfőn még arról adott ki kommünikét, hogy esetleg megvizsgálja az állítás valóságtartalmát, ma már azonban ezzel ellentétes értelmű nyilatkozatot adott a szervezet.

„Az UEFA végrehajtó bizottsága jogi szakvéleményt kért a Marseille ügyében, de fegyelmi ügyekben a szabályok szerint tíz év elteltével már nem lehetséges semmilyen intézkedés” – mondta újságíróknak Lars-Christer Olsson, a szövetség főigazgatója.

„Az ehhez hasonló ügyeket soha nem lehet lezárni, mert ez attól függ, mi minden kerül még napvilágra – folytatta a sportvezető. – Az orvosi szakértőinknek az volt a véleményük, hogy ma már képtelenség azonosítani bármilyen doppingszert, amelyet 1993-ban használtak.”

Olsson azt is elmondta, hogy az 1993-as BEK-finálé után – amelyet a Marseille 1-0-ra megnyert a Milan ellen – végeztek doppingvizsgálatot, de semmit nem találtak.

„Az, hogy bizonyos játékosok arról beszélnek, injekciókat kaptak a meccs előtt, önmagában nem elegendő ok a nyomozásra” – tette hozzá.

A már említett Eydelie, akit 1993-ban vesztegetés vádjában bűnösnek találtak, a L’Equipe című francia sportújságnak adott interjújában beszélt arról, hogy teljesítményfokozó szert fecskendeztek a szervezetébe az említett mérkőzés előtt.

Az Olympique Marseille-nél ezt cáfolták, Bernard Tapie, a klub akkori elnöke pedig bejelentette, hogy beperli Eydelie-t a kijelentéseiért.

Tapie-t annak idején nyolc hónapos börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek találták az 1993-as Valenciennes–Marseille mérkőzés után kipattant bundabotrányban. Ezen kívül akkor öt évre minden sporttal kapcsolatos pozíciójától megfoszttották.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
3 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
3 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
4 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
4 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
4 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
5 órája