Szívroham okozta David di Tommaso halálát

2005.12.02. 15:53
Címkék
Szívroham okozta David di Tommaso, az Utrecht futballistájának halálát - áll a holland klub közleményében. A futballista 2004 nyarán szerződött Hollandiába a Sedan együttesétől.
Korábban nemcsak Hollandiát, hanem az egész futballvilágot megrázta a hír, hogy az Utrecht csapatának francia védője, David di Tommaso váratlanul elhunyt. A 26 éves védőt álmában élte a halál.

A boncolás kiderítette, hogy di Tommaso halálát hirtelen szívroham okozta, amely azután következett be, hogy a játékosnak álmában váratlanul felgyorsult a szívverése.

Az egykoron rövid ideig Dombi Tibort is a soraiban tudó holland klub a közleményében elmondta, hogy mint minden új játékosuk, úgy di Tommaso is átesett a kötelező orvosi felméréseken, amikor 2004 nyarán leigazolták a Sedan együttesétől, majd ezután folyamatosan figyelték az egészségi állapotát, mégsem tudták megakadályozni a tragédiát.

Di Tommaso testét a napokban szállítják haza Franciaországba, és ott helyezik örök nyugalomra. A futballista egyébként a Monaco együttesében 1999-ben egy Lens elleni találkozón mutatkozott be az első osztályban, de nem tudott gyökeret verni az együtesben (a legtöbb szereplése egy szezonban hét bajnoki mérkőzés volt), így 2001 januárjától a szintén élvonalbeli Sedanban folytatta pályafutását, ahol már stabil kezdőként számítottak rá edzői.

Di Tommaso tavaly Utrechtben is alapember volt, hiszen 31 bajnoki mérkőzésen szerepelt, míg idén is 13-szor számítottak rá, sőt, megszerezte első holland bajnoki gólját is. Együttesének a Volendam elleni bajnokiját természetesen a tragédia hírére elhalasztották, s majd csak egy későbbi időpontban játsszák le.
Legfrissebb hírek

Szira Zsófia bronzérmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
11 perce

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
15 perce

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
35 perce

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
1 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
1 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
1 órája

Szlovénia elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája