Botos Ferencre nincs szükség. Legalábbis a magyar röplabdasport jelenlegi irányítói így gondolják. Pedig az 57 éves edző, rengeteg tapasztalattal, hét bajnoki címmel és további számos kiváló eredménnyel a háta mögött, biztosan segítségére lehetne a nehéz helyzetben lévő sportágnak.

A töretlenül optimista szakember a legutóbbi bajnokságban a Jászberényi RK női csapatának edzője volt, és a jászfelsőszentgyörgyi általános iskolában tanított.
„Az igazgató májusban azt mondta, hogy az ősztől ismét számít a munkámra – mondta Botos Ferenc. – Aztán a tanév kezdete előtt egy héttel közölte: ki vagyok rúgva. Engem még soha, senki nem vert át így! Megszűnt a pedagógusi állásom, az Extraliga ötödik helyén végző jászberényi csapatot a vezetőség visszaléptette a másodosztályba, ezért nem éreztem biztosítottnak a megélhetésemet, és hazaköltöztem Sződligetre.”

A szakembernek 33 év edzősködés után senki sem segített, két diplomával is nehéz napokat élt át.
„Gödön kaptam mentálhigiénés-testnevelői állást, egy egészségügyi otthonban fogyatékos emberekkel foglalkozom – magyarázta tovább Botos Ferenc. – Óriási kihívás ez napról napra, hiszen különleges pszichikai-pedagógiai módszereket kell alkalmaznom, speciális mozgássorokat kell elvégeztetnem ezekkel az emberekkel.”
Botos Ferenc számára az élet szinte egyet jelent a röplabdával, s mellőzése ellenére sem mondott végleg búcsút a sportágnak: Dunakeszin, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában elindította a Botos Röpi-Sulit. Az intézmény vezetői boldogan segítették. Az óvodáskorúaktól a nyolcadikosokig, összesen hatvan lány és fiú jelentkezett a tanfolyamra néhány hét alatt.
„Engem is meglep és lenyűgöz ez a siker, érdeklődés és népszerűség – mondta lelkesen az edző. – Az iskola így minden korosztályban indíthat csapatot a diákolimpián, ami igazán nagy dolog.”

Mi lehet az oka, hogy napjainkban a magyar röplabdasportban számos idősebb, rutinos, eredményes edzőt mellőznek?
„Amikor fiatal voltam, majdnem minden csapatnál tapasztalt szakemberek dolgoztak – magyarázta Botos Ferenc. – Rájuk a játékosok és a fiatal kollégák is felnéztek, volt tekintélyük. A mai világban más trend uralkodik, az edzői munka leértékelődött, a pénz az úr, s ahol megtehetik, összevásárolják a legjobb játékosokat, de az edző személye nem fontos. Érdemes megnézni egy világbajnokságot vagy egy olimpiát: az élvonalhoz tartozó válogatottakat általában idősebb, rutinos szakemberek irányítják. A hazai példáért sem kell messzire menni: Laurencz László kézilabdaedző ahol eddig dolgozott, kivétel nélkül sikeres volt, pedig ő is elmúlt már húszéves…”