Élet-halál harc várható az övért
0 hozzászólás. Szóljon hozzá Ön is!
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
Szombaton Kovács István és Erdei Zsolt után harmadikként Nagy János lehet világbajnok a WBO-nál: a Felix-Promotion kiskönnyűsúlyú bokszolója Los Angelesben az argentin Jorge Barriostól próbálja elvenni az övet. A mérkőzést eredetileg március 20-ra írták ki, végül azonban májusban kerül rá sor, igaz, ez semmit sem változtat a tényen: ha Nagy nyer, ő az első magyar licences bokszoló, aki a négy nagy szervezet egyikénél lesz világbajnok.
1 / 4

Nagy János anyagilag is nagyon jól járna, ha sikerülne elhódítani a világbajnoki övet
– Hosszú is volt – ismerte el az elsősorban nem a fogyasztással, hanem a várakozással bajlódó Nagy János. – Még szerencse, hogy közben azért volt egy felhozó mérkőzésem, így legalább megtört az edzések monotóniája. Ha áprilisban nem bokszolhattam volna, nyolc hónapos kihagyással megyek neki Barriosnak.
– Mivel telt el a több mint fél év pihenő?
– Mindennel, csak pihenéssel nem, az gyakorlatilag kimaradt az életemből. Csak edzettem, mindegy, hogy ünnepnap volt vagy munkanap, mentem a terembe. Decemberben jutott két hét szünet, de az is betegség miatt.
– Folyamatosan csak Barrios ellen készült, esetleg más is képben volt?
– Csak ő számított. Tudtuk, előbb-utóbb találkoznom kell vele, ezért csak rá figyeltünk.
– Miképp lehet úgy gyakorolni egy mérkőzésre, hogy semmiféle papír, megegyezés nincs a megrendezéséről?
– Azért belül érzi az ember, meg súgnak is neki, hogy ki következik. Amikor folytak a tárgyalások, már érett, kire is kell figyelnem legközelebb. De mondok más példát: hiába a szerződés, az még nem garancia a meccsre, hiszen már március huszadikára is megvolt a papír, aztán mégsem jött össze a találkozó. Minden csak akkor válik teljesen biztossá, ha bent állunk a Los Angeles-i ringben, és elkezdünk bokszolni Barriosszal.
– Mi volt az első benyomása az argentinról?
– Amikor megtudtam, hogy vele bokszolok, már tudtam, milyen erőt képvisel, hiszen a világbajnokokat azért illik követni, pláne, ha már a tűz közelében van az ember. Nehéz, kemény ellenfél lesz, a végsőkig elmegy, képes élet-halál harcot vívni a ringben. Egy bokszolónál ez elég nagy pozitívum. A bal kezére oda kell figyelni, a horgai különösen veszélyesek.
– Van olyan pont, ahol megfogható?
– Ezt nem szeretném taglalni, várjuk meg, milyen lehetőségek adódnak a ringben!
– Gondolom, edzője, Klein Csaba azért már kidolgozott győzelemmel kecsegtető taktikát.
– Többet is, de igazából csak a szorítóban dől el, élesben is meg tudom-e csinálni azokat a mozdulatokat, amelyek a tréningeken könnyedén mentek.
– Mennyire befolyásolhatja az amerikai környezet?
– Legfeljebb annyiban, hogy az Államokban most melegebb van, mint Magyarországon. Négyszer már bokszoltam ott, ráadásul egymást követő években. Tetszik az ottani életmód, a bunyóhoz való hozzáállásuk. Eddig mindig azt éreztem, hogy az emberek mellettem állnak, elfogadják a bunyómat.
– A négy látogatásából melyikre emlékszik vissza a legszívesebben?
– Az összesre, de ha választanom kell, az 1996-os olimpia kicsit kimagaslik a többi közül. De az ottani ötödik helyemet most szívesen világbajnoki övre cserélném.
– Mennyiben változtathatja meg az életét az esetleges győzelem?
– Ezen még nem gondolkoztam. Mindenképpen ez a találkozó lesz eddigi pályám csúcspontja, már az is nagy dolog, hogy eddig eljutottam, de ha ezt az akadályt is sikerrel venném, a későbbiekben anyagilag is elérném azt a szintet, amelyet egy jó profi bunyósnak el kell érnie. Az elismerésről nem is beszélve.
Piros sarok | Bokszétlap | Kék sarok |
(súlycsoport/menetszám) | ||
Miguel Reza (1–1, 0) | kispehelysúly | Hector Reynoso (0–2) |
amerikai | 4 menet | amerikai |
Angel Eduardo Mata (10–16, 6) | könnyűsúly | Armando Dorantes (5–0, 0) |
mexikói | 6 menet | amerikai |
Nagy József (13–0, 11) | nagyközépsúly | Julio Jean (7–8–1, 3) |
magyar | 6 menet | haiti |
Gerson Guerrero (31–6, 23) | kispehelysúly | később kijelölendő ellenfél |
mexikói | 8 menet | |
Rey Bautista (19–0, 14) | kispehelysúly | Roberto Bonilla (32–7, 13) |
Fülöp-szigeteki | 10 menet | nicaraguai |
a WBC interim bajnoki övéért | ||
Inada Csikasi (19–2, 14) | könnyűsúly | José Armando Santa Cruz (22–1, 12) |
japán | 12 menet | mexikói |
a WBO világbajnoki övéért | ||
Jorge Barrios | kiskönnyűsúly | Nagy János (24–0, 14) |
argentin | 12 menet | magyar |
a WBC világbajnoki övéért | ||
Marco Antonio Barrera (61–4, 42) | kiskönnyűsúly | Rocky Juárez (25–1, 18) |
mexikói | 12 menet | amerikai |