Négyig jutott a Barca

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.08.06. 23:33
Címkék

Még sohasem volt akkora tömeg (66 484 ember) futballmérkőzésen Seattle-ben, mint magyar idő szerint csütörtökre virradóra. Persze volt, ami vonzza a rekord nagyságú nézősereget, a Barcelona, amely észak-amerikai túrájának utolsó előtti állomásán a helyi Sounders ellen lépett fel, s verte tönkre vendéglátóját.

Josep Guardiola, a katalánok edzője a Pinto – Daniel Alves, Puyol, Fontas, Abidal – Xavi, Busquets, Víctor Sánchez – Messi, Krkic, Henry összeállításban küldte pályára övéit, vagyis a tétmeccseken várható kezdő tizenegyből jó néhány játékost bevetett. Az első félidőben regisztrált 16 barcelonai kapura lövés nagyjából sejteti, mi zajlott a bokáig érő fűben, Messi két villanása pedig bizonyára megbizsergette az egyébként is Barca-gólokra vágyó szurkolókat. Az argentin támadó 18 méterről leadott, hajszálpontos lövéssel szerzett vezetést, majd Xavi ragyogó passzát közelről gólra váltva a szünetre megduplázta az előnyt (sőt Messinek volt még egy kapufája is). Guardiola a második félidőre a teljes csapatot lecserélte, de így legalább kitűnhetett az Internazionalétól érkező Maxwell hallatlan játékintelligenciája, továbbá Pedro munkabírása és elszántsága – a 22 esztendős szélső góllal és gólpasszal zárta a második játékrészt.

„Egyszer a Camp Nouban kaptam egy ötöst a Barcelonától, a mostani lecke nagyjából ahhoz mérhető. Mindegy, így legalább szurkolóink is láthatták, hogyan futballozik a világ legjobb csapata” – magyarázta Kasey Keller, a Sounders 38 esztendős kapusa, aki gazdag pályafutása során Anglia és Németország mellett Spanyolországot is megjárta légiósként.

Visszatérve a túráját szombaton San Franciscóban a mexikói Chivas elleni mérkőzéssel lezáró Barcelonához: Rafael Márquez bal vádlijában a szerdai edzésen elszakadt az izom, várhatóan kéthetes kihagyásra kényszerül.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
18 perce

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
23 perce

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
31 perce

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
37 perce

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
40 perce

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
40 perce

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
1 órája