Többesélyes viadalok

Vágólapra másolva!
2009.07.18. 01:29
Címkék

Noha a pekingi olimpián hatalmas meglepetésre az Egyesült Államok válogatottja az utolsó meccsig versenyben volt a végső győzelemért, hajlamos a (szak) ember a vb férfi vízilabdatornáját is szimplán Balkán-játékokként felvezetni. Hogy miért?

Mondjuk azért, mert Montenegró bivalyerős csapatát egy év rutinnal a háta mögött talán a viadal legnagyobb esélyesének is kikiálthatjuk. Petar Porobics legénysége az idei Világligában is

bizonyította rátermettségét azzal, hogy az első helyen végzett. A sort érdemes Szerbiával folytatni. Azzal az együttessel, amely alapos vérfrissítésen esett át: a pekingi bukta (a bronzérem ellenére ezzel a jelzővel illették a produkciót, az amerikaiak elleni elődöntős vereséget a mai napig nehezen emésztik meg) után sok nagyágyú távozott a válogatottból Vladimir Vujaszinovics, Denisz Sefik, Alekszandar Csirics, Dejan Savics, Alekszandar Sapics nélkül elképzelhetetlen volt az utóbbi években a csapat. A kimeríthetetlen aranybányát jól jelzi, hogy Dejan Udovicsics az „öregek” helyére olyan, főleg a Partizan Beogradban játszó fiatalokat hívott be, akikkel cseppet sem gyengült a társaság. Szerbia titánjainak harapós kedvét a Világliga-bronz, az Unicum-kupa megnyerése ékesen példázza…

A Ratko Rudics irányította horvát válogatott mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Már csak azért sem, mert az előző világbajnokságon, Melbourne-ben megkoronáztatott. Igaz ugyan, hogy tavaly az olimpiai kevésbé jól sikerült, mindazonáltal egyértelműen a favoritok közé sorolhatjuk. És ezzel a magyar válogatotthoz értünk. A felsorolt három ország nemzeti csapata lehet Kemény Dénes újjáalakuló együttesének legnagyobb riválisa – semmi sem változott. Persze, miként az o l i m pián, e z úttal sem szabad kézlegyintéssel elintézni a többieket.

A hölgyeknél abszolút kiszámíthatatlan a helyzet. És nem csak azért, mert nőkről van szó… Kiemelkedő csapat nincs, inkább csaknem egyforma nyolc. Az olimpiai bajnok hollandok, az idei Világliga-győztes amerikaiak, az erőpólót játszó kanadaiak, ausztrálok, a házigazda olaszok, az oroszok és az esztendeje berobbanó, universiade-győztes kínaiak mellett a magyarok jelentik a minőséget. Bátor, aki ebben a mezőnyben fogadni mer bármelyik csapatra….

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
5 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
5 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
6 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
6 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik