Kezdődhet a fociparádé!

LIPCSEI PÉTERLIPCSEI PÉTER
2009.07.18. 01:29
Címkék
Zsinórban ötödször érdekelt a Szuperkupában a DVSC-TEVA: a piros-fehérek a múlt év kivételével hazavitték (vagy Debrecenben tartották) a trófeát, amelyet Dombi Tibor, a Loki középpályása először emelhetne a magasba – (ideiglenes) csapatkapitányként. Mert az aranyból sohasem elég, vallja. A Honvéd oldalán Sisa Tibor titkos fegyvert vethet be: a Szlovákiából érkezett a góllövésre specializálódott Viliam Macko vár a pályára lépésre.

pályára futni. Remélem, az ered mény a szerda estét idézi.”

Ha már a csapat, illetve az utazó keret (éppen Dombi Tibor és Komlósi Ádám révén) csak nyomaiban emlékeztet a Kalmart 2–0-ra legyőző alakulatra. A DVSC menedzsmentje a svédek elleni kezdő sort plusz Oláh Lórántot Zoran Szpisljak és Mező József gondjaira bízva Debrecenben hagyta.

„Mindent átgondoltunk – mondta Herczeg András klubmenedzser. – Nyolcszáz kilométer busszal Siófokra, vasárnap hajnali hazaérkezés Debrecenbe, kedden korai indulás Svédországba: úgy ítéltük meg, hogy azok, aki vélhetően szerdán is az alapot jelentik, jobb, ha otthon maradnak. Ez nem jelenti azt, hogy a Szuperkupát egy legyintéssel elintéztük, de itt van a Bajnokok Ligája-selejtező is. Egyébként sem féltem magunkat, olyan futballistákkal jöttünk Siófokra, akiknek java része jelentős szerepet játszott a bajnoki aranyérem megszerzésében. Hangsúlyozom: fontos számunkra a Szuperkupa. Ha nem így lenne, nem indultunk volna el egy nappal korábban. Én is itt vagyok, mert habár a DVSC keretét most megbontottuk, egy együttes vagyunk. Szombaton meccsünk van, nekem pedig a csapatom mellett a helyem.”

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
7 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
8 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik