Mi a f…sz van?! – Szőllő-blog

Vágólapra másolva!
2009.07.17. 01:49
Címkék
Természetesen nem az a baj most sem, hogy 2–0-ra kikapott az Újpest, hanem az, ahogyan tette: megalázó helyzetek, primitívség, bénaság, szerencsétlenség, vállalhatatlan szurkolók. Kár érte.
Az újpesti közönség által kedvelt és ügyes játékosnak számító Tisza Tibor hosszasan igazgatta a haját a partvonal mellett, rettenetesen irritáló mozdulatokkal, majd beállt, ziccerhelyzetbe került, és úgy oldotta meg a feladatot, mint egy lámpalázas serdülőjátékos a nagyok ellen a strandon. Nem arról van szó, hogy a kapus egy egy elleni helyzetnél megfogta volna a lövését, hanem arról, hogy egy az egy elleni helyzetnél a lövésig el sem jutott.A bukaresti közönség által kedvelt és ügyes játékosnak tartott Bogdan Stancu is csereként állt be, adott egy gólpasszt és rúgott egy gólt, bár nem igazgatta a haját.Két éve egy meccsen Törökországban kiállították a magyar válogatott egyik játékosát 0-0-s állásnál, ebből egyenesen következett, hogy kikaptunk 3–0-ra. Most 0–0-nál kiállítottak egy Steaua-játékost, amiből egyenesen következett, hogy kikaptunk 2–0-ra. Ugyan, kérem.Kabát Péter sokat sejtetően azt nyilatkozta a meccs előtt, hogy sokkal jobb a Steaua ellen játszani, mint a liechtensteini Vaduz ellen (három éve 0–4 Újpesten), de a meccset látva nem tudom, mire értette ezt, nekem a tévé előtt most sem volt jobb. Láttam viszont, hogy Kabát már nem az az agilis és fürge fiatal csatár, akit egykor a Kispestben, majd a Vasasban „kis Kabátként” kedvelt a közönség, ráadásul az egész karját borító, gyönyörű tetoválásra is szert tett azóta.Lehet, hogy fura, de a széksorokat dobáló újpesti kemény legényekkel sem éreztem sorsközösséget, s abban sem vagyok egészen biztos, hogy helyes és büszkeségre okot adó dolog keresztülutazni Románián azt skandálva, hogy „Sz…r Románia!”Pláne úgy, hogy ez esetben (mondjuk a futballtudást tekintve) a két csapat közül nem a román volt a sz…r. Persze amennyi sikerélményük az elmúlt években a lila szurkolóknak volt, meg lehet érteni, hogy kissé depis ott a hangulat.Aztán… Eddig nem igazán tudtam, hogy ki ő, de ezután már sajnos tudni fogom: Korcsmár Zsolt végtelen önfegyelemről és eleganciáról tanúskodva kiállításakor így óbégatott a kamerába és a görög játékvezető arcába, hogy „Mi a f…sz van?!”Tartok tőle, hogy ez a fiú Magyarországot kívánja képviselni az U20-as világbajnokságon. Pedig eddig olyan lelkesen készültem arra, hogy milyen jó is lesz a helyszínen látni a csapatot Egyiptomban, amilyen lelkesen egykor – kétszer is – Bukarestbe utaztam megnézni a magyar válogatottat. Annyi eszem azért volt, hogy most ne keljek útra és ne álljak sorba harmadszor is egy újabb megalázó pofonért a Ghencea Stadionban, de annyi biztosan nem lesz, hogy ne képzeljem azt újra és újra, hogy hátha most…Addig is, szép volt, fiúk. Elnézést, de őszintén úgy érzem, kár volt bekapcsolni a tévét.Szöllősi György
Legfrissebb hírek

Hazai sikerrel zárult a Finn-rali

Egyéb autó-motor
20 perce

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
23 perce

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
28 perce

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
42 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
1 órája

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
1 órája

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
1 órája

Stratégiai megállapodást kötött a Team Bahrain Victoriousszal a magyar Team United Shipping főszponzora

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik