Tücskök és a hangya

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2009.07.15. 07:17
Címkék

„A támadórészleg teljes, most már csak egy középpályást és egy középhátvédet kell igazolnunk, hogy minden posztra legyen több, azonos képességű játékosunk” – jelentette ki néhány napja Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője, nem titkolva, hogy a középső pozícióra Xabi Alonso az első számú kiszemeltje. A Liverpool játékosának megszerzése eddig jelentős akadályokba ütközött (hogy mást ne mondjunk, a spanyolok 27 millió eurós első ajánlatát az angolok kerek perec visszautasították), a hét első napjai azonban áttörést hoztak az ügyben.

A The Guardian értesülései szerint a 27 éves labdarúgó személyesen kérte Rafa Beníteztől, a Liverpool menedzserétől, hogy engedje el a klubtól. A szakember hajlana arra, hogy szabad utat ad neki, ám nem kíván bűnbakká válni azzal, hogy a közvélemény az ő döntéseként könyveli el a váltást: ne felejtsük, a klub szurkolói az előző évadban éppen Alonsót választották az év emberének. A spanyol menedzser tehát ragaszkodik ahhoz, hogy a futballista maga álljon a nyilvánosság elé, és közölje szándékát.

A Real Madrid számára az elkéredzkedés üzenete az volt, hogy kisebb áldozattal is elérheti célját, így másodjára állítólag a korábbinál kisebb összeget kínál (kínált?) Alonsóért, aki jól illeszkedne Florentino Pérez elnök „spanyolosítási” tervébe. Kötélhúzás tehát ezúttal is a pénz miatt várható, hiszen míg a Real egy „nem galaktikusért” nem kíván galaktikus összeget kifizetni, a középpályásra számító Liverpool nyilvánvalóan kártérítést vár a veszteségért. A körülményeket látva mindenesetre meglepő lenne, ha szombaton Alonso is felülne az angolok Malajziába tartó gépére.

Legfrissebb hírek

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
11 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
23 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
39 perce

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
55 perce

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik