Pars türelmesen vár

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2009.07.15. 07:17
Címkék

A hétvégi finnországi versenye ken Pars Krisztián folytatta idei jó sorozatát, mindkét alkalommal győztesként hagyta el a pályát, sőt egy hónap után ismét 80 méter fölé került (80.53). Mégsem felhőtlenül boldog, mert a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) továbbra sem hozott döntést a két fehérorosz kalapácsvető ügyében, vagyis sokat kell még várnia arra, hogy az olimpiai ezüstérmet átvehesse. Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon Pekingben megbukott a doppingvizsgálaton, így az eredetileg negyedikként végző Pars két helyet előreléphet.

„Nem értem, hogy ennyi idővel az olimpia után miért nem született még döntés – mondta Pars. – Jó lett volna, ha az érmet már szeptemberben, a januárban elhunyt edzőm, Németh Pali bácsi emlékére rendezendő versenyen átvehetem. Ebből valószínűleg nem lesz semmi, de mivel az eseményeket befolyásolni nem tudom, jobb, ha az előttem álló feladatra, az augusztusi vébére koncentrálok.”

A szombathelyi kalapácsvető Berlinbe a szám egyik esélyeseként érkezik, ugyanis az idén eddig nem talált legyőzőre.

„Élvezem ezt az életformát, a versenyek nélkül nem érezném jól magam. Szükségem van a rendszeres megméretésre, akkor tudom, hogy mire számíthatok. A téli sérülésem miatt kiesett dobóedzések sajnos látszanak az egyes versenyeken bemutatott sorozataimon, legutóbb Lappeenrantában például egy 75, egy 76 és egy 78 méteres kísérlet után sikerült kétszer 80 méter fölé dobnom a kalapácsot. A 80.53 méter nem lepett meg, végig éreztem, hogy bennem van ez az eredmény, sőt azt hittem, hogy a 81 métert is elérem. Az mindenesetre megnyugtató, hogy eddig mindig sikerült rátalálnom a jó mozdulatsorra. A következő időszakban még három külföldi viadalon indulok, és közvetlenül a vébé előtt, de az országos bajnokság után még itthon is dobókörbe lépek.”

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
11 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
24 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
31 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
59 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája