Harc a bűnbocsánatért

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.07.15. 23:19
Címkék

Felipe Melo átment az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton, így semmi akadálya sincs annak, hogy csatlakozzon a Pinzolóban edzőtáborozó Juventus keretéhez. Szorosan a klub életéhez kapcsolódóan a Fiorentinától érkező brazil középpályás szerződtetése volt a nap híre (ötéves kontraktust kötött a Juvéval, amely évi 2.5 millió euróval honorálja szolgálatait), a szurkolók azonban sokkal inkább Fabio Cannavaro nyilatkozatait olvasgatták. A 2006-os aranylabdás ugyanis három év után tér vissza a „zebrákhoz”, és csütörtökön veszi fel a munkát az edzőtáborban.

A drukkerek pedig nem felejtenek, és szerződtetése óta többször is tüntettek a csapatot szerintük 2006-ban hűtlenül elhagyó védő érkezése ellen. (Meg azért is, mert nem a meghirdetett fiatalítás jegyében jött a lassan 36 éves középhátvéd.) Cannavaro is érzi, hogy nincs minden rendben közte és a közönség között, ezért már üzent is mindenkinek.

„Próbálom tisztázni a helyzetet, és nem aggódom – mondta Cannavaro. – Elutazom Pinzolóba, és azt gondolom, mindent meg tudunk beszélni, utána pedig lesöpörhetjük a problémákat az asztalról.”

Azért ez nem lesz olyan egyszerű, hiszen a korábban ikonként tisztelt védő a drukkerek szemében már nem érhet Alessandro Del Piero, David Trezeguet, Gigi Buffon vagy a visszavonulását fontolgató Pavel Nedved nyomába, hiszen ők a Calciopoli miatt kapott büntetés (visszasorolás a Serie B-be) alatt is kitartottak a Juventus mellett, miközben Cannavaro a Real Madrid első hívó szavára átköltözött a spanyol fővárosba. Most harcolhat a bűnbocsánatért, bár ő úgy gondolja, ha vele sikeres lesz a csapat, a fütty is elmarad.

„Nagyszerű átigazolási időszakon vagyunk túl, készen állunk arra, hogy minden fronton az aranyért induljunk harcba, és ha jó útra lépünk, mindenki megnyugszik – vélte Cannavaro. – Az a célunk, hogy jobban szerepeljünk, mint az előző évadban. A scudettóért akarunk harcolni, mert szerintem vagyunk annyira jók, hogy megelőzzük az Intert.”

Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
11 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
18 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
26 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
51 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
54 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik