Az orosz klasszis megsejtette

2009.07.15. 23:19
Címkék

Oly magabiztosan menetelt, mégsem lett elődöntős.Oly magabiztosan menetelt, mégsem lett elődöntős.

Pedig nehezen indult a nap, kiemeltként én sem vagyok hozzászokva, hogy először körmérkőzést kelljen vívnom, féltem is tőle, de szerencsére vereség nélkül letudtam. Aztán Lamon ellen már magabiztosan továbbjutottam, majd Cascioli ellen is, pedig egyikük sem lebecsülendő. Úgy éreztem, hogy jól megy a vívás, és bejutok a négy közé, de jött a hirtelen halál. A hosszabbítás mindig lutri, ráadásul Szivkovának is jó napja volt, és mégiscsak olimpiai bajnok.

Az orosz pillanatokon belül döntő tust adott a hosszabbításban, pedig kedvezményezettként nem volt rá szüksége. Mi történt?

Elkezdtem lenyomni őt a méterére, de okos volt és taktikus: tudta, hogy mire számítson, és miután hármat léptem előre, egy cseles támadással bátran bevitte a tust.

Milyen összképe marad erről a felemás szereplésről?

Néhány nap múlva talán már tudom értékelni, hogy ötödik lettem az Európa-bajnokságon, de amikor ilyen kicsin múlik a továbbjutás, csalódott az ember.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
7 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
15 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
28 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
49 perce

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik