A strand aranykapuja
Néhány nappal azután, hogy az Egyesült Államok elveszítette egyik legismertebb ikonját, Michael Jacksont, újabb legenda születése vigasztalhatja Amerikát: a labdarúgó-válogatotté. Bob Bradley együttese vasárnap este a Kondöderációs Kupa döntőjében a jóval esélyesebb Brazíliával szemben igyekszik megszerezni a nemzeti együttes első, jelentős világversenyen aratott aranyérmét. A héten elhunyt popsztár halála furcsa módon valóban összefügg a Dél-Afrikában készülő amerikai csapat életével, a szövetségi kapitány sajtótájékoztatóján például majdhogynem ugyanannyit beszéltek az énekesről, mint a közelgő összecsapásról.
„Ha körbenézünk a futball világában, láthatjuk, mely országok képviselnek kiemelkedő erőt – jelezte Bradley, hogy tisztában van együttese „kishatalmi” szerepével. – A hagyományosan nagynak számító csapatokon kívül számos gárdát találni, amelynek sikerülhet a kiugrás, ha egy adott időszakban a különböző tényezők a kezére játszanak: jó a közösség, megfelelő a forma, helyes a hozzáállás, és még a szerencse is segíti. Mi azért harcolunk, hogy ezt a lehetőséget megragadjuk.”
Ami a szerencsefaktort illeti, az sokak szerint az Egyesült Államok esetében kiemelt jelentőségű. Kritikusok állítják, az amerikaiak legfőképpen a sors kegyének köszönhetik a csoportból való továbbjutásukat, hiszen az Olaszországtól elszenvedett 3–1-es kudarc és a Brazíliával szembeni 0–3 után tényleg csak valami kívülről érkező csodában bízhattak. Utóbbi végül a brazilok olaszok elleni parádéjával (3–0) bekövetkezett, így az Egyiptomot 3–0-ra legázoló csapat kiharcolta a jogot az elődöntőbe jutásra (ahol meglepetésre 2–0-ra felülmúlta az Európa-bajnok spanyolokat).
„A tornán egyetlen pillanat van, amikor a szerencse dönt, a sorsolásé. Mi Brazíliával, Olaszországgal és Egyiptommal kerültünk egy csoportba” – vágott vissza Sunil Gulati, a futballszövetség elnöke, akinek a véleménye egybecseng a brazilok támadójáéval, Robinhóéval: „Az Egyesült Államok döntőbe jutása semmiképp sem tekinthető véletlennek. Az amerikaiak sokat léptek előre a kupa során, rendkívül nehéz dolgunk lesz, ha le akarjuk győzni őket.”
Márpedig le akarják, afelől nincs kétség, még akkor is, ha kimondva-kimondatlanul sokan már közülük is a hosszú idényt követő szabadságukra készülnek. Kaká esetében kimondva: a Real Madrid új szerzeménye beismerte, alig várja a nyári pihenést, ám egy nappal előbbre hozni azért semmi esetre sem szeretné.
„Amikor elérkezel egy kulcsfontosságú mérkőzéshez, mint amilyen a mostani torna döntője, az utolsó, amit megengedhetsz magadnak, hogy a fáradtságra hivatkozol – bizonygatta a második Konföderációs Kupa-győzelmében reménykedő Kaká, majd szakmailag is igen tanulságos értékelést adott a dél-afrikaiak ellen megnyert elődöntő (1–0) során nyújtott teljesítményéről. – Sohasem játszom fix pozícióban, mindig az ellenféltől függően kell megtalálnom a legalkalmasabb szerepkört. Ezen a meccsen a szoros emberfogás miatt igyekeztem minél többet változtatni a helyemet, hogy megzavarjam a védőket, és szabad területet nyerjek. Hogy Dél-Afrika ellen nem sikerült gólt szereznem? Nem sok hiányzott hozzá, az amerikaiak ellen viszont már be kell mennie a labdának.”
Vigyázat, Kaká nem a levegőbe beszél: a 2005-ös döntőben Argentína ellen (4–1) szerzett góljával már bizonyította, a Konföderációs Kupa aranymérkőzése számára kiváló alkalom a góllövésre.
