Rómára hangolnak

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.06.25. 23:12
Címkék

Csütörtöktől vasárnapig az egri Bitskey Aladár Sportuszodában rendezik meg a 111. országos bajnokságot, Széchy Tamás emlékére. Az elmúlt évektől eltérően tehát nem a fővárosban kerül sor a hazai bajnokságra, ahogy az ifik és a serdülők vetélkedésének rendezési jogát is Eger nyerte el három évre.

„Az egri uszoda rendkívül gyors, nem véletlenül szeretik a versenyzők. Ráadásul fedett is, ami a válogatás tisztaságát szem előtt tartva mindenképpen fontos, hiszen így az időjárás egyáltalán nem befolyásolhatja a sportolókat” – mondta Kiss László szövetségi kapitány.

A versenyzők számára az ob az utolsó lehetőség, hogy megváltsák repülőjegyüket az olasz fővárosba, Rómába, a júliusi világbajnokság helyszínére. Természetesen ez csak azokra vonatkozik, akik még nem tagjai az utazó keretnek – a vb-re ugyanis az elmúltegy évben úszott időeredmények alapján lehet nevezni, s így az egyéni számokat tekintve kilencen már biztosan vb-indulók.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kiss László a férfi és a női 4x200 méteres gyorsváltó csatába küldését is tervezi Rómában, máris újabb úszókkal bővülhet a csapat.

„A négyszer kétszáz méteres női gyorsváltónk a pekingi olimpián a hatodik helyen végzett, míg a férfikvartett – amelyből hiányzott CsehLászló – a tizenharmadikon. Feltétlenül bízom a két váltó jó szereplésében” – avatott be

elképzeléseibe a kapitány.

Legfrissebb hírek

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
15 perce

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
50 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
1 órája

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
1 órája

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
1 órája

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2 órája