Nem ad pénzt a megmentő

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.06.25. 23:12
Címkék

Noha az utóbbi heteket főképp a tulajdonos költségcsökkentő törekvései jellemezték Diósgyőrben, immár a bevételi oldalon is jelentős veszteséggel kell számolnia a csapatot működtető gazdasági társaságnak. A tehetős miskolci vállalkozó, Wicha József ugyanis úgy határozott, hogy elzárja a pénzcsapot, amely a télen még a túlélést jelentette. Az üzeletember a legutóbbi szezonban jelentős pénzt áldozott a csapatra, hogy befejezze a bajnokságot, ám további miskolci vállalkozókat, helyi befektetőjelölteket lasszóval sem lehetett fogni. Nem csoda, hogy a nyári felkészülés első napjaiban másról sem beszélnek a DVTK-nál, mint a játékoskeret létszámának rohamos apadásáról és a klubkassza kiürüléséről.

Ezt nehezményezi Wicha József is, aki közleményben tudatta: „További támogatás a részemről csak akkor képzelhető el, ha olyan feltételek teremthetők, amelyek a DVTK jövőre esedékes centenáriumi évéhez méltóak lesznek.”

A vállalkozó egyben nehezményezte, hogy az utóbbi napok hírei nem a keret megerősítéséről, az új edzőről, valamint az idei év terveiről szóltak. Wicha József a klub- és a városvezetőség közötti (végeláthatatlannak tűnő) szócsata kapcsán megjegyzi: „Ma már látom, hogy a csapatot működtető – Miskolchoz nem köthető – gazdasági társaság, a város, valamint a DVTK szurkolótáborának elvárásai nagyon távol állnak egymástól […]. Jelenleg nem látom az előrelépéshez (szinten tartáshoz?) szükséges tulajdonosi elkötelezettséget, egyben érzékelem az érintettek között növekvő feszültséget.”

Legfrissebb hírek

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
7 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
21 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
28 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
35 perce

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
35 perce

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
36 perce

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
41 perce

Gyors és egyszerű játékra lehet számítani az Olajtól az új finn edzővel

Kosárlabda
45 perce
Ezek is érdekelhetik