Nagy harc a bentmaradásért

2009.06.12. 22:38
Címkék

A bajnoki cím megszerzése mellett a bennmaradásért is hatalmas küzdelem várható. Korábban már eldőlt, hogy a szezon közben visszalépő Dunaújvárosi FC mellett a Százhalombatta is búcsúzik a Nyugati csoportból, a harmadik kieső hely elkerüléséért azonban még három csapat folytat csatát. Vélhetően a gólkülönbség is jelentős szerepet játszik az utolsó játéknapon. A legjobb helyzetből az Integrál-DAC várhatja a hét végét, a győrieknek a döntetlen is elegendő a Kaposvölgye elleni hazai találkozón, abban az esetben, ha a jelenleg 29 ponttal kieső helyen szerénykedő bajaiak nem nyernek legalább hét góllal a Tatabánya ellen. A Baja tehát – saját teljesítménye mellett – inkább a Barcs eredményére figyel, Nagy Tamás együttesének ugyanis nyernie kell, ám csak abban az esetben tarthatja meg NB II-es tagságát, ha a barcsiak kikapnak. Bajai döntetlen és barcsi vereség esetén is utóbbi klub marad benn, mivel pontazonosság esetén a több győzelem rangsorol. A Győri ETO FC II is 29 pontos, de a zöld-fehérek szabadnaposak, automatikusan megkapják a három pontot, így semmiképpen sem eshetnek ki.

A Keleti csoportban két csapat harcol a bennmaradásért: a Baktalórántháza egy ponttal előzi meg az ESMTK-t. A szabolcsiak Cegléden játszanak, míg az erzsébetiek a DVSC-DEAC-ot fogadják, s a rivális veresége esetén még a döntetlen is elegendő lehet másodosztályú tagságuk meghosszabbításához.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
14 perce

Sallai Rolandék nem bírtak hazai pályán a Kocaelisporral

Minden más foci
42 perce

Négyjátszmás TFSE-siker a női röpi Extraligában

Röplabda
42 perce

Véget ért a női kézilabda Eb selejtezősorozata, teljes a mezőny

Kézilabda
51 perce

Döntetlent játszott Szlovákiában a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
55 perce

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
1 órája

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik