Nem varázslat, munka

Valamit tudhattak Pakson. Amikor január végén hullámvölgybe került a bajnokesélyesek közé sorolt Atomerőmű – egyhuzamban három vereség a Kaposvár, a Nyíregyháza és hazai környezetben a Pécs ellen –, és Sabáli Balázs távozott, a paksi vezetők gondoltak egy merészet, és Kaposvárról kivásárolták Dzunics Braniszlavot. A 45 éves, szerb származású szakember aztán kisebbfajta csodát tett a Duna partján: a piros-kékek az új trénerrel 11-szer nyertek, és csak kétszer kaptak ki, második helyen zárták az alapszakaszt, és a Szolnok elleni 3–1-es, majd a címvédő Falco elleni 3–0-s rájátszásbeli sikerrel már a szerdán kezdődő döntőre készülhetnek (az ellenfél kiléte még bizonytalan, a másik ágon a PVSK–ZTE csata 2–1-re áll).

Mi a titka?

A kemény munka – válaszolta Dzunics Braniszlav egy nappal azt követően, hogy a fináléba kormányozta a paksiakat.

Elképesztő a mutatója, amióta átvette az együttest. A rájátszást is beleértve tizenhét győzelem és három vereség a mérlege. Mi történt?

Semmi különös, nem kell rögtön csodatételre vagy varázslatra gondolni. Amikor Paksra kerültem, nagyon rossz fizikai állapotban és mentálisan szétesőben volt a csapat. Emiatt nem elsősorban Sabáli Balázs okolható, számtalan más dolog is közrejátszott. Változtatni kellett a kereten is, a két új légiós, Michael English és Ian Johnson igazolása szerencsére bejött.

Azt mondják, játékosként is munkamániás volt, és edzőként is az.

Mániákus nem vagyok, de a gárdára ráfért az edzésmunka fokozása, amely nálam alapkövetelmény. Fokozatosan keményítettünk a tréningeken, így a játékosok munkabírása is nagyobb lett. Támadásban nem sokat variáltunk, csak apró módosítások történtek, viszont a védekezésen gyökeresen változtatni kellett. Mindezek meghozták az eredményt, mert meccseink második felére több energiánk marad, rendre fizikai fölénybe kerülünk riválisainkkal szemben, akik a végére többnyire felőrlődnek, és ez – talán mondani sem kell – simábbá teszi a győzelemhez vezető utat.

Valóban, már a Szolnok elleni negyeddöntőben is, de a címvédő ellen különösen feltűnt, mennyivel jobban bírják a hajrát.

A játékosok az edzéseken is keményen dolgoznak, gyakran ugyanolyan intenzitással, mint a meccseken, ami visszaköszön a pályán. A Falco elleni első és harmadik összecsapáson is hátrányban voltunk a félidőben, a lefújáskor pedig tizenhat ponttal tartottunk előrébb.

Kit vár ellenfelének a fináléban?

Reálisan nézve a Pécset, de azért a Zalaegerszeget sem írnám le.

Négyéves edzői pályafutása során először játszik bajnoki döntőt. Nem izgul?

Én már az elődöntőben is újonc voltam… Ezen a szinten még rutintalannak számítok, de a tapasztalatot csak harc közben lehet megszerezni. Új élmény lesz, biztosan hibázni is fogok, de nem félek, és nem izgulok.

Máris teljesítette a célját Pakson, de mi a hozadéka?

Függetlenül attól, hogy nyerünk, vagy másodikok leszünk, a következő idényben is én leszek az Atomerőmű edzője. Persze sokkal jobb lenne, ha győznénk…