A Jámbor László, Wilco van Buuren tandem vezette utánpótlás-válogatottak szereplése a legkevésbé sem tartozik az ünnepélyes diadalmenetek közé: előbb U17-es, aztán U19-es legjobbjaink is elvéreztek európai vetélytársaikkal szemben. A szakágért felelős holland szakmai vezető azonban nem kongatja a vészharangot.
„Nem igaz, hogy a mostani, feltörekvő generáció rosszabb, mint a korábbi – szögezte le Wilco van Buuren. – Igenis vannak tehetségei a magyar labdarúgásnak. Már a felkészülés során kiderült, hogy mással van gond; a fiatalok többségét túlterhelik klubcsapataiknál, a bajnokságban viszont nem állítják őket olyan erőpróba elé, hogy nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Alapvetően az a baj, hogy hiányzik a játékosokból a frissesség. Amint lehet, felveszem a klubokkal a kapcsolatot, mert úgy látom, még több párbeszédre, összetartásra, éles meccsre van szükségünk. Megértem a csapatokat, hogy nem szívesen engedik el legjobbjaikat, de a fiatalok fejlődésének ők is haszonélvezői lehetnek.”
Nemrég, pontosan 2004-től 2007-ig a Ferencváros korábbi remek csatára, Szokolai László vezette az 1990-es korosztályt.
„A szívem vérzik azért a csapatért – kezdte Szokolai László. – Tudom, hogy három alapember, Gosztonyi András, Kádár Tamás és Simon Ádám sérült volt, mégis, szégyen ez a negyedik hely! Évek óta nem szerepelt egyik korosztály sem ilyen gyengén! Amikor a srácok 17 évesek voltak, Franciaországban játszottuk az elitkört, és a később Eb-elődöntős házigazdák ellen döntetlent értünk el, egyetlen gólon múlt a továbbjutásunk. Pedig még futballcipőt sem kaptak a srácok a torna előtt. A huszonhetes keretemből két év alatt négyen maradtak… Tizenhárom éves koruktól együtt voltunk, aztán három év alatt hatvan meccsből negyvenötöt megnyertünk. Kérem, vagy a mi stábunk nem ért a futballhoz, vagy a mostaniak. Ha az én csapatomat összeeresztenék a Szerbiában játszókkal, több góllal nyernének az enyémek... Itt leromboltak egy csodálatos csapatot.”
