Nyitányként vastaps

„Pécs ma a remény városa” – nyilatkozta nemrég egy politikus, és mi is reménykedve tekintettünk a hétfő esti mecsekaljai meccs elé, miután első három felkészülési mérkőzéséből kettőt megnyert az Európa-bajnokságra készülő női válogatottunk. Tette ezt az előző előtti kontinensviadal győztese, Csehország ellenében idegenben, és köztudomásúlag legjobb játékosa, a bokasérüléssel bajlódó Vajda Anna nélkül.

Most itthon léptek pályára a mieink, időközben a kulcsember is felépült, így joggal lehettünk optimisták, amit már az első percek is igazoltak: Englert Orsolya triplájával a magyarok ragadták magukhoz a vezetést. Nem is engedték ki a kezükből az előnyt a folytatásban sem, sőt növelték, egyre csak növelték. Az első negyed még viszonylag szorosan alakult, de már annak a hajrájában is tett egy kísérletet Rátgéber László válogatottja a megugrásra. Az ekkortájt feljegyzett 20–13-as eredmény azonban hamar 20–19-re változott a második játékrész elején, miután a szerbek szereztek néhány labdát, és ezekből könnyű kosarakat dobtak.

Ez felpaprikázhatta lányainkat: lehúzták a rolót, bedeszkázták a gyűrűt, a következő hat percben nem engedték kosarat dobni ellenfelüknek. Két soproni, Honti Kata és Horti Dóra vezérletével 17 pontot értek el sorozatban, és érezte a vendégek vezetőedzője is, hogy ez már kezd ciki lenni: teátrális mozdulatokkal reklamált egy, a magyarok javára ítélt kétes szituációt Kapitány Gellért játékvezetőnél. Egyébként igaza volt... Viszont nem ezen múlt a meccs, csupán egyetlen labdáról volt szó, és nyilvánvalóan sokkal jobban bosszantotta, hogy tanítványai ebben az időszakban teljesen lebénultak.

A 29–6-os második negyed álomszerűre sikerült – hihetetlennek hatott, hogy mindössze két hete készülnek együtt a mieink, akik közül Németh Bernadett és Krivacsevics Tijana is hiányzott orrtörés miatt. Már az edzéseken is haraptak a hölgyek (merthogy mindkét hiányzó ott sérült meg), de az agresszivitás hétfőn, meccshelyzetben is megnyilvánult, és nagyon jól jött: a masszív védekezésnek hála valósággal leradírozták riválisukat a pályáról a magyarok. Szerbia válogatottja már 33 pontos hátrányban is volt, amikor beakadt néhány távoli kísérlete, de ez is csak azért történt, mert a harmadik negyed második felében hátul kicsit lanyhult a figyelem. Sőt elöl is, ezt a kihagyott büntetők jelezték.

De ekkor már túl voltunk egy 17–0-s rohamon, s ebből általában egy is bőven elég a győzelem biztosításához – tehát ha elfogadható nem is, érthető volt a lazítás. Hiszen már Jovica Antonics, a szerbek bosnyák nemzetiségű szakvezetője is kiengedett: a 32. percben átment kicsit trécselni Rátgéber Lászlóhoz a magyar kispad elé, csak úgy, meccs közben. A mesterek egyébként sokat cseréltek, a csapatok a pályán gyakorolhatták támadási és védekezési variációikat. Furcsamód sok volt a személyi hiba is, nem kímélték egymást a felek, de a nézők sem a tenyerüket: vastaps lett a vége.

Ami természetesen a magyar válogatottnak szólt. Mi tagadás, reményteljes kezdet volt.