Cleary belelendült

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2009.05.18. 23:02
Címkék

Dan Cleary, a Detroit jobbszélsője ott folytatta a Chicago elleni főcsoportdöntőben, ahol egy körrel korábban, az Anaheim elleni párharc hetedik meccsén abbahagyta: fontos góllal, gólokkal. Az 1997-es játékosbörzén éppen a Chicago által (13.-ként) kiválasztott Cleary az első harmadban egyenlített a jól kezdő Blackhawks ellen, majd a harmadik periódus derekán ő szerezte csapata negyedik gólját, amellyel tulajdonképpen eldöntötte az 5–2-vel végződő összecsapást.

„Bár a Chicago teremtette meg a lehetőségét annak, hogy az NHL-ben szerepeljek, túl kevés ideig játszottam itt ahhoz, hogy most különös jelentőséget tulajdonítsak ezeknek a góloknak vagy a teljes párharcnak” – mondta Cleary, aki két év alatt 41 meccset játszott a Blackhawksnál, mielőtt továbbállt Edmontonba (2003-ig volt a kanadaiaknál, majd egy phoenixi, valamint svédországi – a Moránál eltöltött, a bérviták miatt elmaradó – idény után, 2005-ben került Detroitba).

A Chicago a jó kezdést követően egyre nagyobb nyomás alá került, a harmadik harmad elejéig tudta tartani magát, 2–2 után azonban másfél perc alatt két gólt kapott, és összeroppant. A Vancouver ellen remeklő Jonathan Toews, Patrick Kane párost levették a pályáról, a legutóbbi meccsén mesterhármast jegyző Kane kapura lövésig sem jutott. Pedig e két játékos jó játéka jelentené a reménysugárt a Chicago számára.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
2 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
2 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
2 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
3 órája

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
3 órája