A dobogó alsó foka is siker

2009.05.18. 23:02
Címkék

Első sikerét könyvelhette el a hétvégén a Szabó Bence, Nemcsik Zsolt páros, az egyéni olimpiai bajnok és egyéni olimpiai ezüstérmes, edző és tanítványa. Amióta 2008 őszén elkezdtek közösen dolgozni, először állhatott rangos nemzetközi verseny dobogóján Nemcsik Zsolt, aki a varsói világkupán egyelőre a dobogó harmadik fokáig jutott. Ez még nem az az eredmény, amire a kardvívó vágyik, de a tavalyi traumák, Gerevich György mester elveszítése, a pekingi kudarc és az őszi térdműtét után fontos lépés.

„Nem véletlenül kértem meg Bencét, hogy foglalkozzon velem: az eredmények, remélem, igazolni fognak, eddig csak a lehető legjobbakat mondhatom” – mondta hétfőn Nemcsik Zsolt a közös munkáról, miután vasárnap hazavezette Lengyelországból Szabó Bence kocsiját. Szerinte „út az nem nagyon volt”: bár a távolság hasonló, mint München és Budapest között, kétszer annyi ideig tartott az utazás. Kifelé azért nem ő ült a volánnál: a versenyzőknek kellett az energia a pástra. Persze neki amúgy is volt ideje az elmúlt időszakban, hogy gyűjtsön belőle...

„Hosszabb szünet volt most a versenyszezonban, és Bence elővette számomra azt az edzéstervét, amellyel az 1992-es olimpiára készült – folytatta a kardvívó. – Egy verseny alapján jó úton járunk, de ez tényleg csak egy verseny volt, nem lehet máris azt mondani, hogy minden rendben van. A következő három-négy világkupa, Grand Prix után lehet majd többet tudni, és adott esetben arról beszélni, hogy visszakerülök-e a magyar csapatba.”

A csapatba, amelyből a 2009-es szezon előtt került ki, pontosabban be sem került még ebben az idényben.

A Decsi Tamás, Iliász Nikolász, Lontay Balázs, Szilágyi Áron-féle ifjú kvartett olyan ragyogóan szerepelt a csapatviadalokon, hogy Nemcsik Zsolt visszatérését elnapolta Nébald György szövetségi kapitány. (Egyéni felnőttversenyen ötük közül, Decsit leszámítva, senki sem mutatott nagy formát a téli, kora tavaszi időszakban.)

A válogatott rangidőse, Nemcsik az elmúlt időszakban elölről kezdte az alapozást, de most már százszázalékos állapotban van. A fizikai alapokra építették rá a szakmát, majd a versenyhelyzeteket, végül magát a versenyt. Mostantól hétvégente újabb csörték következnek, előbb a madridi világkupán, aztán a padovai GP-n, majd, ha összejön rá a pénz, Venezuelában és Texasban.

Padovát leszámítva magának kell előteremtenie az anyagi hátteret, de a Gerevich György által létrehozott, Gerevich Aladár nevét viselő alapítvány a segítségére van.

Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
21 perce

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
27 perce

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
35 perce

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
55 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
1 órája

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
2 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik