Nem álltak dobogóra

2009.05.17. 01:59
Címkék

A lovak néha megbolondítot ták a a versenyzőket a fehérvári női VK-döntőn, de Vörös Zsuzsannna és Kovács Sarolta, illetve társaik, Palermo és Obeliszk között szelídebb kapcsolat alakult ki. Palermo ugyan egy-két akadályba belerúgott, Obeliszk pedig elég álmatagon közelített hozzájuk, de végül két hibátlan lovaglásnak tapsolhatott a publikum.

A közönség ezután visszaszállt a kocsikba, buszokba, és leginkább egy tehetősebb esküvői menethez hasonló, kilométeres konvojt alkotva elindult az Alba Volán öttusatelepére. Kovács Sarolta 24, Vörös Zsuzsanna 35 másodperces hátránnyal érkezett ide a vezető francia Amélie Cazé mögött. A kombinált versenyszámot a második és a negyedik helyről kezdhették.

A lelátón éppen az ellenkezőjét élték át az egybegyűltek, mint egy hete a Nemzeti Lovardában. Akkor a fedett helyen közelről szurkolhattak a lövészet alatt, majd amíg elmentek futni a versenyzők, türelmetlenül várták, ki ér vissza előbb. Fehérváron viszont a szabadban belátták az egész futópályát, azt viszont csak elképzelni tudták, mi folyik a szűk lőtéri épületben, amíg eltűnnek a szemük elől.

Pedig fontos dolgok történtek ott. „Egyértelműen a lövészeten múlt” – mondta Kovács Sarolta versenyéről Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. A juniorkorú hölgy már a harmadik sorozat előtti futáson visszaesett valamelyest, aztán csak nem akarta eltalálni az utolsó célpontot. Végül hatodikként jött be, Vörös Zsuzsa pedig kilencedikként. A litván Laura Asadauskaite a 14.-ről lőtte fel magát a dobogó tetejére.

A vk-versenyeken megszokott gyakorlattól eltérően Fehérváron csapatban is hirdettek eredményt: a Vörös Zsuzsanna, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta trió a második helyen végzett a lengyelek mögött.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
19 perce

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
30 perce

MotoGP: Buenos Aires került a Balaton Park Circuit helyére

Egyéb autó-motor
36 perce

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
37 perce

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
54 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
1 órája

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
1 órája