Juhász: nyitva az út

2009.05.15. 23:20
Címkék

Péntektől az Aston Villának eggyel több oka van arra, hogy megkörnyékezze Juhász Rolandot. A csapat emblematikus figurája (a nap egy adott pillanatában az öt vezető hírből négy vele volt kapcsolatos a birminghamiek honlapján), Martin Laursen ugyanis bejelentette a visszavonulását. A 2004 óta a Villát erősítő, júliusban a 32. születésnapját ünneplő védő második súlyos térdsérülése miatt legalább tízhónapos pihenőre kényszerül, és ezúttal már nincs ereje a visszatérésre.

„Abba kell hagynom, nem bírom tovább – mondta Laursen. – Szomorú vagyok, de ilyen az élet. Új kihívásokat kell keresnem. Még nem tudom, hogy mit, ne is kérdezzék. Néhány hónapja nem gondoltam volna, hogy ezért találkozunk egy májusi napon.”

Laursen január 10-én még bajnokit játszott a West Bromwich ellen, az volt karrierje utolsó tétmérkőzése. A Villa akkor még BL-részvételről álmodozott, mostanra viszont eldőlt, hogy csak az Európa-ligában indulhat – immár a Milannal Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és olasz bajnoki címet nyerő dán nélkül.

Viszont talán Juhásszal, akit bevallottan Laursen utódának szemeltek ki Birminghamben, és már több Anderlecht-meccset is megnéztek miatta. Belga lapértesülések szerint ötmillió font lehet a magyar hátvéd lelépési díja.

Legfrissebb hírek

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
6 perce

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
9 perce

Férfi kézilabda Ek: mindkétszer otthon játszik a PLER az Islington ellen

Kézilabda
28 perce

Az NFL szerint nincs ok az aggodalomra a Maracana Stadion gyepszőnyege miatt

Amerikai sportok
31 perce

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
41 perce

A műsorvezető, aki fákat ölelget – Hosszú Kávé Farkas Fannival

Képes Sport
46 perce

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
1 órája