Elég az egyéni hibákból!

2009.05.15. 23:20
Címkék

Az őszi idényben remekül szereplő, a harmadik helyen telelő Vasast a tavaszra mintha kicserélték volna. Hatalmas egyéni hibák jelemzik mostanság a csapatot, holott az ősszel alig rontottak a játékosok. Az előző fordulóban, a REAC elleni bajnokin Balog Zsolt hibája két pontjába került az otthon játszó Vasasnak, a védő a 92. percben, 1–0-s hazai vezetésnél ahelyett, hogy az oldalvonalon túlra rúgta volna a labdát (Somorjai Tamás lábát fájlalva az angyalföldiek 16-osán belül feküdt), inkább támadást indított, amit az ekkor már emberhátrányban futballozó rákospalotaiak megkontráztak, és egyenlítettek.

„Nem láttam, hogy Somorjai Tamás a földön fekszik, és nem hallottam társaim kiabálását sem, ezért indítottam Piller Józsefet – mondta Balog Zsolt. – Sajnálom, nekem lett volna a legegyszerűbb a lelátóra rúgni a labdát, de nem észleltem a bajt. Tudom, a meccs után Mészöly Géza alaposan kikelt magából, ám nincs következménye a túlzott igyekezetemnek, mindent megbeszéltem a vezetőedzővel, elfogadtam az érveit, és ő is megértett engem, így nem kerekedett nagyobb ügy az esetből.”

Balog Zsolt elismeri, a tavasszal jóval többet hibázik a csapat.

„Példátlan, ami nálunk történik – folytatta a védő. – A kulcsjátékosok kiesése mellett a klub jövőjével kapcsolatos bizonytalanság sem tesz jót, egyelőre elképzelni sem tudjuk, mi lesz velünk a bajnokság befejezése után. Mindezek ellenére a Fehérvár elleni mérkőzésen megpróbálunk hibátlanul futballozni, s ha sikerül, a pontszerzés sem marad el.”

Legfrissebb hírek

Ellenféllesen: Grúzia–Észak-Írország

Minden más foci
11 perce

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
30 perce

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
43 perce

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kuhta Vladiszlava arany-, Hámori Luca ezüstérmes lett az Eb-n!

Ökölvívás
1 órája

Eldőlt, milyen mezben lépünk pályára Ukrajna ellen

Magyar válogatott
1 órája

Felfüggesztették a franciák olimpiai ezüstérmes gátfutójának versenyzési jogát

Atlétika
1 órája

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája