A Fradi nem nyithatja ki a stadion kapuit

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2009.05.15. 23:20
Címkék
Döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, és érvényben hagyta a korábbi határozatát, ezek szerint a szombati, 15 órakor kezdődő Ferencváros–Kazincbarcikai VSC bajnoki mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik. Ezenkívül 500 ezer forint befizetésére is kötelezte a szövetség a Fradit a szurkolói rendbontások miatt.

A Ferencváros nem először bűnhődik szurkolói miatt, és a közelmúltban történt rendbontások után ismét megbüntette a zöld-fehéreket a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága. A Békéscsaba elleni mérkőzésen ugyanis randalíroztak az FTC drukkerei, ám akkor még csupán felfüggesztett büntetést rótt ki az NB II Keleti csoportjában szereplő csapatra a szövetség, mígnem a vasárnapi, MTK II elleni meccsen történtekkel betelt a pohár. A mérkőzés játékvezetője és ellenőre ugyanis jegyzőkönyvben rögzítette, hogy többször is felhangoztak a lelátóról antiszemita bekiabálások, és kedden a fegyelmi bizottság döntött: 500 ezer forint pénzbírsággal, valamint pályabezárással sújtotta a Ferencvárost. A klub és a a futballcsapatot működtető zrt. irányítói azonban nem nyugodtak bele a döntésbe, méltányossági okokra hivatkozva kérték, hogy a fegyelmi bizottság másítsa meg a határozatát, és tegye lehetővé a Kazincbarcika elleni mérkőzésen a kapuk kinyitását, hivatkozva arra, hogy a csapat már megnyerte a bajnokságot, s szeretne együtt ünnepelni szurkolóival.

A fegyelmi bizottság hajthatatlannak bizonyult, pedig a tárgyalások során a Ferencváros vezetősége mindent elkövetett a zárt kapus mérkőzés elkerülése érdekében. Mindhiába. Mint azt Rieb Györgytől, a Ferencváros elnökétől megtudtuk, a klub menedzsmentje még abba is belement volna, hogy egy újabb szurkolói rendbontás esetén dupláját fizeti az 500 ezer forintos büntetésnek.

Szombat délután azonban a stadionon belül, a mérkőzés közben nem ünnepelhetnek a fradisták...

Eldőlt az is, hogy a Kazincbarcika ellen új összetételű csapat lép pályára, hiszen a Ferencváros bő keretéből nyolc állandó csapattagnak számító labdarúgó hiányzik. Szerepet kaphatnak a mellőzött vagy kevés lehetőséget kapó játékosok, és nem lenne meglepetés, hogy a többször is a csapatba követelt Lipcsei Péter ezúttal a kezdőben kap helyet, mint ahogy ott lehet a pályán az ősszel remek formában futballozó, a tavasszal azonban visszaeső, szintúgy közönségkedvencnek számító Tóth Bence is.

Bárki is lépjen pályára, egy biztos: a közönség nyomására egyetlen futballista sem panaszkodhat majd, igaz, már az élvonalba jutott Ferencvárosnak így is, úgy is illik nyernie a Kazincbarcika ellen.

Legfrissebb hírek

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
13 perce

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
34 perce

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
1 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
1 órája

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
1 órája

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
2 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik