Sok az óvodás hiba

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2009.05.14. 22:45
Címkék

Bár Újpesten most éppen nem felhőtlen a jókedv, abban biztosak lehetünk, hogy a legrosszabb passzban Rajczi Péter van. A csatárnak nemcsak azzal kell megküzdenie, hogy a bajnoki cím megszerzése immár csodaszámba menne, hanem egy kellemetlen sérüléssel is. A támadó a Paks elleni találkozón kért cserét, s úgy tűnt, a műtétet sem kerülheti el.

„Egy stopli szántotta végig a lábfejemet, és a második lábujjam el is tört – elevenítettefel az eseményeket a játékos.

– A cipőm is szétszakadt, deez a legkevesebb. Helyrerántották a törött csontot, de az orvosok eleinte nem zárták ki a műtétet sem. Szerencsére azonban minden jól alakult, a rögzítőkötésnek köszönhetően jól áll a csont, így nem kell operálni. A helyzet azonban nem annyira jó, hiszen ebben a bajnokságban már nem lépek pályára, legközelebb három hét múlva futhatok.”

Rajczi Péter szerepe igen érdekes Újpesten. A lila-fehérek eddig háromszor kaptak ki a bajnokságban, ám egyik kudarc alkalmával sem volt a pályán a lefújás pillanatában a csatár. A Vasas elleni mecscset (2–4) kihagyta, az MTKval (2–3) és a Pakssal (1–3) játszott bajnokin pedig még akkor cserélték le, amikor vezetett az Újpest.

„Ha nem leszünk bajnokok, az sem vigasztal, hogy veretlen maradok ebben a bajnokságban – folytatta afutballista. – Bosszantó, hogy a hajrában nem szerepelhetek, pedig talán nem is voltam rossz kabala. Mindenesetre amíg a matematika esélyt ad a bajnoki címre, nem adjuk fel. Óriási szerencse kellene az aranyéremhez, hiszen az sem elég, ha minden meccset megnyerünk, a Debrecennek többször is hibáznia kellene. Helyzetünket pedig egyáltalán nem könnyíti meg, hogy rajtam kívül Kabát Péter sem szerepelhet a következő két találkozón.”

A lila-fehérek támadóival kevés gond volt a bajnokságban, a védőket azonban főleg az utóbbi hetekben érte bőven kritika. Többek között Rajczi Péter is úgy látta, hogy kapitális hibák miatt kapják a gólokat.

„Nem kezdeném el a neveket sorolni, felesleges lenne kiemelni, hogy ez vagy az a hátvéd felelős egy-egy gólért – mondta a csatár. – Aztazonban be kell látni, vérlázító gólokat kapunk, s ezt nehéz elviselni. Az MTK ellen is vezettünk, majd az ellenfél olyan helyzetekből volt eredményes, amilyenek nem alakulhattak volna ki. A csapat érdeme, ha betalál, s a csapat hibája az is, ha éppen gólt kap, de olykor óvodás hibákat követünk el.”

Legfrissebb hírek

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
7 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
32 perce

Atlétikai Eb: a 19 éves Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
43 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
54 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
1 órája

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
1 órája

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
1 órája