Elég lesz-e a milánói?

K. E.K. E.
2009.05.14. 22:45
Címkék

Bár még öt hónap van a londoni torna-világbajnokságig, Berki Krisztián mindennapjait az októberi versenyre való felkészülés uralja – Kovács István tanítványa ugyanis új programmal lép majd pódiumra Londonban. Egyelőre még csak az edzőteremben vállalkozik arra az UTE tornásza, hogy megcsinálja a kifejezetten nehéz elemekkel tarkított gyakorlatot, a hét végi, glasgow-i világkupaversenyen még a milánói Eb-győzelmet érő produkcióját láthatja a közönség.

„Teljesen felesleges lenne félkészen bemutatnom az újat, így az elmúlt napokban csak az Eb-győztes gyakorlatot csiszolgattuk az edzőmmel – mondta el Berki. – Glasgow-ban három, majd két évvel ezelőtt is a hatodik helyen végeztem, aztán szerencsére tavaly megszakadt ez a rosszabb sorozat, mert győzni tudtam. Természetesen most is az aranyérem a cél.”

Berkire tehát újabb próbatétel vár – ahogyan a múlt hétvégén is hasonlóban volt része, igaz, kissé más formában.

„Közönségtalálkozón vettem részt, az újságírással kacérkodó fiatalokkal beszélgettem. Őszintén szólva nagyon meglepett, mennyire felkészültek voltak a diákok, milyen lelkesen kérdezgettek. Volt, akit az érdekelt, túltettem-e már magam azon, hogy nem lehettem ott Pekingben, volt, akit az, miért szerepel túl keveset a médiában a torna, de akadt olyan is, aki arra volt kíváncsi, milyen valóságalapja van a Fehér tenyér című filmben bemutatott edzői szigornak. A találkozó miatt kihagytam egy edzést, de nem bánom, s nem azért, mert megúsztam néhány nehéz órát, hanem azért, mert nagyon feltöltött a beszélgetés a fiatalokkal” – magyarázta a lólengés négyszeres Európa-bajnoka.

Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
2 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája