A hangulat kiváló

2009.05.14. 22:45
Címkék
Jó hangulatban telt a női nemzeti csapat utolsó meccs nélküli napja Horvátországban, a világbajnoki selejtező helyszínén. A csütörtöki program városnézésből, edzésből és némi fürdőzésből állt.

Egyelőre nem lehet érezni Splitben röplabdalázat – az újságok inkább a futballcsapat szerdai kupavereségével voltak elfoglalva (a Hajduk 3–0-ra kapott ki az ősi rivális Dinamo Zagreb otthonában), mintsem a közelgő világbajnoki selejtezővel. Pedig helyi csapatkísérőnk, Mateja szerint a házigazdák elleni pénteki találkozón garantált a telt ház a Gripe Sports Hallban – ez nem kevesebb, mint négyezer embert jelentene.

Vissza a csütörtökhöz: a válogatott a reggeli után városnézésre indult, hiszen a nap egyetlen edzése csak délután volt – jutott tehát idő a kikapcsolódásra. Miután a lányok kigyönyörködték magukat a Diocletianus-palotában, a bátrabbak – a BSE-ben játszó Gudmann Csilla, Kovács Tímea, Takács Zsófia trió vezérletével – a strandolással is megpróbálkoztak, természetesen a tengerben (aztán délután a hotel termálfürdőjében is megmártóztak a játékosok).

Ebéd után már a munkáé volt a főszerep: előbb gyors taktikai értekezletet tartott Ludvig Zsolt (más kérdés, hogy a projektor műszaki hibája miatt elég rövidre sikerült a megbeszélés), majd a délutáni pihenés után a csapat birtokba vette a csarnokot. Az edzés pörgős volt, és jó hangulatban telt.

A bemelegítés közben a szövetségi kapitány ritmikus sportgimnasztikából vett gyakorlatokkal izzasztotta a csapatot, majd a lányok különböző felállásokban gyakorolták a játékhelyzeteket. Az egyik ilyen labdamenetnél Horváth Dóra ütésébe Filipovics Anita „nézett bele” (Kőhalmi Richárd, a csapat másodedzője még a labda márkajelzésének a nyomát is látni vélte az áldozat arcán), a Santeramo légiósa pedig zsákként terült el a földön. Az edzés végén Filipovics elmondta, hogyan érezte magát. „Most tényleg csillagokat láttam az ütés után, nem esett túl jól. De amúgy mindig ez van: én elterülök, de a játék megy tovább” – utalt a légiós a januári selejtezőn elszenvedett bokaszalag-szakadására.

De hogy mindezek ellenére is mindenki elégedetten távozott a csarnokból, azt talán semmi sem jelzi jobban a csapatkapitány, Pék-Tormási Orsolya buszban tett megjegyzésénél: „Ez most tényleg jólesett!”

Reméljük, a pénteki mérkőzés is jól fog esni…

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája