Di Lucáé a részsiker

2009.05.13. 00:43
Címkék
Az Olasz körverseny negyedik szakaszán már hegyek is vártak a mezőnyre. Az etapot Danilo Di Luca nyerte meg, a rózsaszín trikót pedig Thomas Lövkvist húzhatta fel.

A centenáriumi Giro d’Italia negyedik napján már két kategorizált emelkedőt kellett megmászni, ráadásul a második emelkedő tetején volt a szakasz célja. Az első hegyre 8.5, a másodikra pedig 13.7 kilométeres út vezetett fel, viszont a rövidebb emelkedő volt a meredekebb.

A Serafin Martínez, Francesco Bellotti, Davide Viganó, Ian Stannard, Francesco De Bonis, Jens Voigt hatos az előremenekülés taktikáját választotta, de hiába volt 7:20 perces előnyük is, az emelkedőkkel már nem bírtak. Legtovább Voigt és Bellotti tartott ki, az utolsó hegyen azonban ők is megadták magukat. A mezőnyt eközben túlnyomórészt Ivan Basso csapata, a Liquigas vezette, nekik segített be az LPR Brakes (az éllovas Alessandro Petacchi és Danilo Di Luca együttese), illetve a Lampre, az általuk diktált tempó pedig nem ízlett a sprintereknek. Előbb Mark Cavendish maradt le, majd a rózsaszín trikós Petacchi is.

Az utolsó emelkedőn aztán még tovább rostálódott az élboly, két kilométerrel a cél előtt már csak huszonöten voltak elöl. Nem sokkal a két kilométeres kapu után ismét támadni próbált a kolumbiai Juan Mauricio Soler. Nagy előnyt nem tudott szerezni, de úgy tűnt, sikerrel járhat, négyszáz méterrel a cél előtt azonban utolérték a hajrázó hegyimenők. A szakaszt a korábbi Giro-győztes Di Luca nyerte meg, így az LPR már három elsőségnél jár az idei körversenyen, az első etap csapatidőfutama óta minden szakasz az övé lett. A hétszeres Tour-győztes Lance Armstrong végig az élbolyban tekert, ötszáz méterrel a cél előtt azonban nem bírta tovább, így 15 másodperccel az esélyesek mögött ért célba. A rózsaszín trikót a svéd Thomas Lövkvist húzhatta fel.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
3 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
4 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
4 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
5 órája