Csodacsata: a bronzérem a tét!

2009.05.13. 00:43
Címkék

csinál semmit, aztán a kilencvenedikben eldönti a mérkőzést. Noha jóban vagyunk, ha rajtam múlik, keserves másfél órája lesz…”

Szombathelyen nem nyomja a tét a vállakat

Aligha meglepő, hogy Kenesei Krisztián vidámabb szerda estében reménykedik. Igaz, azt elöljáróban leszögezi, egyvalamiben nem bízik, mégpedig abban, hogy egyszer is elfejeli a labdát a nála tizenöt centivel magasabb Stark Péter elől.

„Ha a földön megverem, az is jó, nem? – teszi fel a költői kérdést a vasiak támadója. – Persze ennél sokkal fontosabb, hogy a Haladás megverje a Győrt. Arany- és ezüstérmem már van, előbbiből három is, viszont bronz még nincs. Illetve egy akad, de azt Kínából hoztam, úgyhogy jó lenne már egy magyar medáliával kiegészíteni a gyűjteményt. Kilátásaink nem rosszak, jó esélyünk van rá, hogy harmadikként zárjunk, a gond csak az: egyesek még nem tettek le arról, hogy minket megelőzzenek. De ha az ETO otthonából is három ponttal térünk haza, már nehéz lesz elénk kerülni.”

Hogy a szombathelyiek labdarúgója újabb győzelemmel kalkulál, érthető: legutóbbi öt meccsét megnyerte a Haladás. Formáját, valamint a tabellát elnézve adódik a kérdés: immár az élcsapatok közé sorolandó?

„Igen! – vágja rá roppant határozottan Kenesei Krisztián. – A szezonnak úgy vágtunk neki, hogy csak maradjunk bent valahogy, ehhez képest most már csalódottak lennénk, ha lecsúsznánk a dobogóról. Becsülendőnek tartom, hogy újonc létünkre állunk ott, ahol, és ugyanez igaz a Kecskemétre is. Könnyíti a helyzetünket, hogy a vezetők, továbbá az edzőnk, Csertői Aurél nem hangsúlyozza, hogy a bronzérem megkaparintása a cél. Más kérdés, hogy a szurkolók viszont ezt várják tőlünk. Ha a fiatalabb játékosok el tudják viselni ezt a terhet, teljesülhet mindannyiunk vágya. Optimista vagyok, mert annak ellenére, hogy jó néhányuknak ez az első NB I-es idénye, kimondottan jól futballoznak. Felteszem, az sem jön rosszul, hogy akad néhány rutinos tag a keretben: ha hozzáadnánk Kuttor Attila ötszáznegyvenegy élvonalbeli fellépéséhez Molnár Balázs és az én meccseimet, ezeregyszáz körüli szám jönne ki; biztos, hogy több első osztályú mérkőzés áll a hátunk mögött, mint a többieknek összesen. Na, ez a rutin kamatozhat a kiélezett szituációkban.”

A támadó korábbi csapatai ellen nagyon eredményes

Az említett ötből ötös nyerési sorozathoz öt góllal hozzájáruló támadó kapcsán érdemes megemlíteni: korábbi klubjai közül a Vasas és az MTK kapujába már betalált ebben a bajnokságban – a Győr otthonában ugyebár ma, míg a ZTE ellen az utolsó körben lehet eredményes.

„Higgyék el, semmi bajom egykori csapataimmal, nem haragszom én az égvilágon senkire, csak az a típus vagyok, aki mindenki ellen gólt akar rúgni – magyarázza bizonyítványát. – Jelzem, az ETO-nak már lőttem gólt, igaz, nem a Haladás színeiben. Ideje lenne ugyan átesni a tűzkeresztségen, de a magam részéről cseppet sem bánnám, ha hatodik győzelmünkhöz nem járulnék hozzá góllal. A lényeg, hogy nyerjünk, mert akkor... De erre később térjünk vissza.”

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
1 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
2 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
2 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
3 órája