Mindenben első akar lenni

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2009.05.12. 00:52
Címkék

Tarthatják primadonnának, bírálhatják, hogy nem futballozik úgy, mint aranylabdás évében, ám Cristiano Ronaldo így is 25 gólnál jár ebben a szezonban, és játékával nagyban hozzájárul a Manchester United jó teljesítményéhez. A portugál klasszis a Manchester City elleni városi rangadón már nyolcadik alkalommal szerezte meg csapata lélektanilag fontos első gólját, és e tekintetben (ahogy egyelőre a góllövésben is) mindenkit megelőz a Premier League-ben. Ezeknek a találatoknak a fontosságát növeli, hogy a nyolc találkozóból hetet megnyertek a „vörös ördögök”, egyedül a Liverpool elleni rangadót veszítették el úgy, hogy Ronaldo szerezte a meccs első gólját. A szélső nem csupán a Premier League-ben nyitja meg előszeretettel a gólgyártást, a Middlesbrough elleni Ligakupa-meccsen (3–1) és Portóban, a BL-negyeddöntő visszavágóján (1–0) is ő iratkozott fel elsőként a gólszerzők közé.

Ronaldo fontosságához tehát nem fér kétség, ám nagyságát némileg beárnyékolja a vasárnapi meccsen mutatott magatartása. A 24 éves labdarúgó lecserélését a csapkodás mellett azzal kommentálta, hogy „ez egy vicc”, ráadásul ehhez a mondathoz nyomdafestéket nem tűrő jelzőt is odabiggyesztett, mindezt még azzal is tetézte, hogy alig 15 perccel a lefújás után már elhagyta a stadiont.

Sir Alex Ferguson, az együttes menedzsere valószínűleg ritkán szembesül hasonló tiszteletlenséggel játékosai részéről, és a meccs utáni udvarias nyilatkozata ellenére feltehetőleg „helyre teszi” a portugált.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
4 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
4 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
4 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
5 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik