„Magyar” lesz a Loki

2009.05.12. 00:52
Címkék

A Békéscsaba otthonában vasárnap szerzett két ponttal már biztossá vált, hogy a DVSC-Aquaticum női kézilabdacsapata legrosszabb esetben is harmadik helyen végez a bajnokságban, azaz a debreceniek 14 év után ismét dobogós helyen zárják a szezont. A jövő szempontjából azonban ennél is fontosabb, hogy stabil az együttest működtető gazdasági társaság jövője, a klubban nincsenek anyagi problémák, tartozások. Ennek legfőbb magyarázata, hogy hétfőtől Gellén András az új többségi tulajdonosa a DVSC Kézilabda Kft.-nek, s az üzletember – aki régóta szurkolója a Lokinak – hosszú távra tervez.

„A legfontosabb a stabil háttér, nem akarunk felelőtlenül ígérgetni, nem akarunk olyan játékost igazolni, akit nem tudunk megfizetni – vélekedett

Gellén András. – Több mint egy évtized után ismét bajnoki érmes a DVSC női kézilabdacsapata, s szeretnénk, ha ezzel kezdődne a patinás klub történetének harmadik sikerkorszaka.”

A jövőben az utánpótlásnevelésnek is szeretnének nagyobb figyelmet szentelni, ennek első – látványos – lépése lesz, hogy a jövőben az utánpótláscsapatok is ugyanolyan márkájú felszerelésben játszanak, mint a nagyok, s a fiatalok is névre szóló mezt kapnak.

Ami a következő szezon felnőttkeretét illeti, a jelenlegi csapatból kilenc játékos (Kiss Éva, Csáki Viktória, Soós Viktória, Dakos Noémi, Szabó Valéria, Bogdanovics-Orbán Annamária, Bognár Barbara, Hornyák Dóra és Kazai Anita) marad Debrecenben. Kovács Adrienn egy évre kölcsönbe Siófokra kerül, Pastrovics Melinda Székesfehérváron folytatja, Lucia Uhraková valószínűleg visszatér Szlovákiába (bár jó az esélye, hogy enged a Vác csábításának), Tetjana Sinkarenko Bécsben akar letelepedni, Dagmar Stuparicová Németországba szerződik, míg Szrnka Hortenzia a jövőben amatőr szinten kézilabdázik Érden. Több játékossal is tárgyalnak, s a héten már konkrétumokkal is szeretne szolgálni a kft. vezetősége (a hírekkel ellentétben nincs a kiszemeltek között a brazil Ana Amorim). A jövőben a DVSC igyekszik úgy összeállítani keretét, hogy leginkább magyar játékosok – akár határon túliak is – szerepeljenek a Lokiban, légiósokat csak hiányposztra szerződtetnének a debreceniek.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája