Visszavágó a Brazil Kupa döntőjében

2009.05.10. 20:45
Címkék
A Konföderációs Kupa alatt sem szünetelt a brazil bajnokság, sőt a kupadöntő első mérkőzését is a nemzetközi tornával egy időben játszották le. A visszavágóra, az Internacional–Corinthians összecsapásra csütörtökön kerül sor, az odavágót az akkor pályaválasztó Corinthians nyerte meg 2–0-ra. A bajnokságban 2007-ben találkoztak ugyanebben a szereposztásban, akkor a házigazda 3–0-ra győzött, sőt a jelenlegi pontvadászatban idegenben is az Internacional bizonyult jobbnak 1–0-ra. A pályaválasztó jele4nleg nincs a legjobb formában, zsinórban három tétmérkőzését bukta el, közte az LDU de Quito elleni Copa Südamericana-meccsét is. A Corinthians főpróbája sem sikerült fényesen, ugyanis öt veretlenül lejátszott tétmérkőzés után a legutóbbi bajnokiján 1–0-ra kikapott az Atlético PR otthonában. Házon kívül egyébként sem túl acélos a gárda, a pontvadászatban négyszer lépett pályára idegenben, mindössze két pontot kapart össze.
A kupadöntő visszavágója mellett a második vonalban bajnoki találkozókra is sor kerül. A Brasiliense–Duquise Caxias összecsapás résztvevői a közelmúltban nem találkoztak egymással. A házigazda visszafogottan kezdte az idényt, ám mára alaposan formába lendült, jelenleg a második helyen tanyázik úgy, hogy mindhárom hazai mérkőzését megnyerte. A látogató a középmezőny tagja, házon kívüli mérlege 1–2–1. A Vasco da Gama–Bragantino párharc esélyese a tavaly még a legjobbak között szereplő házigazda, amely pillanatnyilag a hatodik helyen áll, otthon még veretlen, a vonatkozó mutatója 2–2–0. Szereplésének érdekessége, hogy a legutóbbi öt mérkőzésén egytől-egyig döntetlent játszott. A vendég hét hellyel található hátrább a táblázaton riválisánál, tovább rontja az esélyeit, hogy az eddigi három házon kívüli összecsapásán egyetlen pontot sem szerzett.
Brazília, 2009

Oroszlánszívű, a papírformára fittyet hányó fogadók figyelmébe ajánljuk:

+ A Ventspils idegenben egy góllal legyőzi a Daugavát 095

+ A Vasco da Gama egygólos győzelmet arat a Bragantinó ellen 122

+ A Kawasaki Frontale már az első félidőben megszerzi a vezetést 143

+ A Tampere United és az Inter Turku nem bír egymással 158

+ A VPS Helsinki az első félidő végén győzelemre áll 171

+ A Nacional Montevideo bejut a Libertadores Kupa döntőjébe 195
Legfrissebb hírek

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
3 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
21 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
35 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
40 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
43 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája