Se bajnokavatás, se Juventus-siker

2009.05.10. 23:25
Címkék
Már vasárnap délután eldőlt, elmarad a bajnokavatás, az Inter ugyanis nem tudta legyőzni a Chievót (2–2), és ezzel az első számú előfeltétel nem teljesült. A második számú a Juventus Milan elleni győzelme volt – ez sem jött be (1–1).

Ha azt mondjuk, az Internazionale öltözőjében nem lett úrrá világvége-hangulat a Chievo otthonában elért 2–2-es döntetlen után, még finoman fogalmaztunk. Mert hiába lehetett volna bajnok már ezen a hétvégén a fekete-kék gárda, játékosai látszólag nem szakadtak meg a pályán a győzelemért – és ezen nem is érdemes feltétlenül csodálkozni: mégiscsak jobb a Giuseppe Meazza Stadionban saját közönség előtt önerőből kiharcolni a diadalt a következő fordulóban a Siena ellen, mint ha a veronai sikert követően este a televízió előtt kellett volna kiizgulni, hogy a Juventus két vállra fektesse a Milant.

Szóval az Internél aligha bánták, hogy a 2–2-es döntetlennel elodázódott a bajnokavatás, ráadásul a találkozó így is hozott érdekességet: az eltiltott Zlatan Ibrahimovic helyén játszó Hernán Crespo némi túlzással szökőévenként egyszer jut szóhoz kezdőként a csapatban, s most góllal ünnepelte a ritka alkalmat (ez volt az idényben a második bajnoki találata), Mario Balotelli pedig gyönyörű bombagólt ragasztott a léc alá.

„Nem tetszik az eredmény, de a sorsunk teljes mértékben a saját kezünkben van, és ez megnyugtató” – jelentette ki José Mourinho, az Inter vezetőedzője, aki nem mulasztott el odaszúrni egyet a Milannak azzal, hogy kijelentette: az esti rangadón teljes erejével a Juventusnak szurkol.

Persze ezzel csak a kölcsönkenyeret adta vissza, hiszen kollégája, a piros-feketéket irányító Carlo Ancelotti korábban szintén elmondta, nem érdekli az Inter délutáni meccse, és akad jobb dolga is a megtekintésénél. Pedig a veronai találkozó egyes hírek szerint a 49 éves szakember jövője szempontjából sem volt közömbös: Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa állítólag keddig kért végső választ a londoniakkal vélhetőleg már előszerződésben álló trénertől, és erős volt a gyanú, az események menetét alapvetően befolyásolhatja a Milan pozíciója a forduló után. Az olasz klub ugyanis már inkább marasztalná a szakembert, akinek 2010-ben lejáró szerződését már most két évvel meghosszabbítaná.

Nincs ilyen dilemmája Claudio Ranierinek, a Juventus mesterének, akinek az idény végén szinte bizonyosan tovább kell állnia, és ezúttal a játékosok sem igen állnak ki mellette. A békét a kezdőcsapat összeállítása sem szolgálta: Alessandro Del Pierót és David Trezeguet-t lazán leültette a kispadra. A mérkőzésen elsősorban mégsem a torinóiak és az Amauri, Vincenzo Iaquinta ékpár alakította az eseményeket, hanem a Kaká, Clarence Seedorf, Filippo Inzaghi támadógépezettel felálló Milan, amely azonban jelentős labdabirtoklási fölényéből a szünetig csak néhány kapura lövéssel tudott hasznot húzni.

A második félidőben aztán a taktikai csata mellett gólokat is láthatott a közönség: előbb egy gyors milánói támadás végén Massimo Ambrosini labdáját Clarence Seedorf közvetlen közelről lőtte a Juventus kapujába, három perccel később Mauro Camoranesi beadása nyomán Vincenzo Iaquinta fejjel egyenlített. Az 1–1-es végeredménnyel pedig még nem dőlt el semmi, hacsak az nem, hogy a Milan és a Juventus edzője is inkább megy, mint marad.

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
23 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
27 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
1 órája

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
2 órája