Mélyponton a Szpari

2009.05.10. 23:25
Címkék

A rákospalotaik három élvonalbeli szezon után már biztosan alászállnak: az NB I vélhetően legkisebb költségvetéséből működő klubja a következő idényben átveheti a Ferencváros elárvult helyét az NB II-ben – már ha a Keleti csoportba sorolja az MLSZ illetékes testülete. Papíron egyébiránt még négy csapatnak van több-kevesebb esélye rá, hogy „megszerezze” a Soproni Ligában szintén kiesést érő 15. helyet (a REAC a hét végén bebetonozta magát a 16. pozícióba), ám figyelmünket – abszolút önkényesen – csak két csapatra fordítjuk.

A szombaton az Újpestet aranyálmából a valóságba pofozó Paks (32 pont) három körrel a zárás előtt kilenc ponttal előzi meg a jelenlegi utolsó előttit, a Siófokot (23), ami már-már kegyelmi állapotot jelent, a formaságok miatt mégsem hagyható ki a veszélyeztetett zóna tagjainak sorából Gellei Imre együttese. Aktuális formája alapján a Honvéd (29) és a Nyíregyháza Spartacus (28) közé nyugodtan illeszthető egyenlőségjel, ám a teljes tavaszi teljesítményt figyelembe véve kiderül: a gyengénél is van gyengébb. A Honvéd legutóbbi öt fellépésének mérlege nulla pont és 0–10-es gólkülönbség, s bár a Spartacus ugyanebben a periódusban két pontot vert a kispestiekre, a két edzőváltáson is áteső alakulat a márciusi szezonstart óta csupán négy ponttal gazdagodott, egyedüliként a mezőnyben nyeretlen, azaz a Honvéd–Spartacus relációban valamivel jobbnak tűnnek a fővárosiak – a bentmaradást illetően pedig a Szpari esélyei a Balaton-partiakkal szemben.

„Ötpontos előnyünk a Siófok előtt tény, de nem megnyugtató részlet – mondta Zabos Attila, a Spartacus középpályása. - Mélyponton vagyunk, minden erőnkre szükség van, hogy a hátralévő, az ETO, a Fehérvár és a Vasas elleni összecsapásokon legalább három pontot szerezzünk, ami elégnek tűnik a bentmaradáshoz. Ha a mostani formánkkal indítottuk volna a bajnokságot, bajban lennénk.”

A Siófok a Paks és az ETO elleni hazai, valamint a ZTE elleni idegenbeli meccsen szedheti össze a csoda beteljesítéséhez elengedhetetlen pontokat – minimum ötöt –, de ez esetben a nyírségieknek mind a három partijukon bukniuk kell, ami azért negatív bravúr lenne. A kiesés nemkülönben – az őszi ötödik hely után...

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Battai Sugár a négy között – már biztosan érmes!

Egyéb egyéni
21 perce

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
26 perce

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Mattia Binotto sosem feledi a budapesti bajnoki ünnepléseket Schumacherrel

F1
1 órája

Neymar visszatért, és két góllal, valamint sajátos gólörömmel reagált a minapi kritikákra – videó

Minden más foci
1 órája

Vívó-vb: nincs magyar negyeddöntős a férfi párbajtőrözőknél

Egyéb egyéni
1 órája

1976 – Fél évszázada, hogy Montrealban elsőre 94.58-ig repült Németh Miklós gerelye

Népsport
2 órája