MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.05.10. 23:25
Címkék

Szinte minden olyan csapatnál dolgozott korábban Glázer Róbert, amely harcban áll a harmadik helyért. A jelenleg az NB III-as hévízi csapatot irányító szakember volt vezetőedző Zalaegerszegen, Szombathelyen és Győrött is. Ugyanakkor nem csak emiatt tartja többesélyesnek a küzdelmet.Szinte minden olyan csapatnál dolgozott korábban Glázer Róbert, amely harcban áll a harmadik helyért. A jelenleg az NB III-as hévízi csapatot irányító szakember volt vezetőedző Zalaegerszegen, Szombathelyen és Győrött is. Ugyanakkor nem csak emiatt tartja többesélyesnek a küzdelmet.

Kalapot kell emelni a Zalaegerszeg és a Haladás előtt is. Mindkét csapatot többször is láttam futballozni ebben a bajnokságban, és szinte csak jókat tudok mondani róluk. Csank Jánossal jól megy a Zalaegerszegnek, még akkor is, ha emlékezetes mérkőzésen csúnyán kikapott a Győrtől, de ez benne van a futballban. Ennél többe kerülhet a kecskeméti vereség. Sok fontos meccs van még a csapatok előtt, ilyen mindjárt a szerdai Győr–Haladás. Ez döntő lehet, és természetesen az utolsó fordulóban a ZTE szombathelyi vendégjátéka is sok mindent befolyásolhat. A Haladás talán előnyben van a többiekhez képest, de én a Győrt sem írnám le. Akármelyik csapat is lesz a harmadik, jó hatással lesz a labdarúgásra, hiszen sok nézőt tud a stadionjába csábítani. A Haladást azért is ki kell emelni, mert szinte csak magyar labdarúgói vannak.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája