Csúnya madridi végjáték Valenciában

2009.05.10. 23:25
Címkék

A Real Madrid játékosai az elmúlt fordulóban a Barcelonától a Bernabéuban elszenvedett 6–2-es, megalázó vereség után befejezettnek tekintik a bajnokságot. Legalábbis erre utal az a szégyenletes produkció, amellyel a címvédő szombat késő este szomorította szurkolóit a valenciai Mestalla Stadionban. A fővárosiak ismét úgy szenvedtek 3–0-s vereséget, hogy akár a dupláját is kaphatták volna, ha Iker Casillas ismét nem véd „casillasi” formában. Bár a kapust is megzavarhatta, amit az előtte Real-mezben felsorakozóktól látott, mert David Silva góljánál a labda úgy csorgott be a világ egyik legjobb kapuvédőjének hasa alatt, ahogy nem szokott. Szánalmas volt nézni, amint a három éve még a világ legjobb futballistájának választott, az olaszokat vb-aranyig vezető Fabio Cannavaro összevissza szaladgált a pályán, de ugyanez elmondható a nem is olyan rég még szintén nem a „futottak még” kategóriába sorolt Gabriel Heinzéről. De a madridiak középpályája és csatársora is észrevehetetlen volt. Jellemző, hogy először az 51. percben lőttek kapu felé (Arjen Robben), majd a 61. percben kellett először elvetődnie a hazai kapusnak, a Reallal BL-t is nyerő César Sáncheznek (Gonzalo Higuaín lövésénél), és igazi helyzete csupán a 86. percben, 0–3-nál, kapitális védőhibát követően adódott a Realnak (Raúl előtt). „Két fordulóval ezelőtt még egységes, stabil, ütőképes csapatunk volt. Nincs mentség és magyarázat arra, mennyi gólt kaptunk a legutóbbi két meccsünkön” – mondta rezignáltan Juande Ramos vezetőedző a lefújás után. Hogy mennyire igaza van: ebben az esztendőben ugyanannyi gólt szedett össze a madridi védelem a Barcelona elleni meccsig összesen, mint az elmúlt két játéknapon – kilencet!

Legfrissebb hírek

Battai Sugár: Már örülök a bronznak

Egyéb egyéni
5 perce

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
11 perce

Nálunk forgat a Trónok Harca sztárja, Liam Cunningham – eljött megnézni az F1-es Magyar Nagydíjat

F1
13 perce

NB I: Vasas FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
37 perce

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
1 órája

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
1 órája

Norris megelőzte a Sainzcal összeakadó Piastrit – ÉLŐ

F1
1 órája