Ronaldo és Adriano Dunga kegyeiért küzd

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2009.05.09. 23:43
Címkék
Az állami bajnokságok lezárása után az országos sorozat is elkezdődik az ötszörös vb-aranyérmes hazájában – két nagy hazatérővel, Adrianóval és Ronaldóval.

Noha az idén is akad egy legendás klub (Vasco), amely kénytelen megjárni a purgatóriummal egyenértékű másodosztályt, a magyar idő szerint szombat éjjel kezdődött brazil országos bajnokság (Campeonato brasileiro) így is sok érdekességgel szolgálhat. S nem elsősorban azért, mert a 20 éves Keirrison (Palmeiras) mellett újabb szupertehetségek tűntek fel a brazil futball horizontján – a 21 esztendős Taison (Internacional) és a nála négy évvel fiatalabb Neymar (Santos) produkcióját kitüntetett figyelem kíséri –, sokkal inkább két veterán harcos újbóli színrelépése miatt.

Egyikük Adriano, aki leküzdhetetlen hedonizmusa következtében kegyvesztetté vált az olasz Internél, és most a Flamengo futballistájaként megpróbálja ismét formába hozni magát, hogy Dunga kapitány vele is számoljon a válogatottnál. Jelezzük, amikor az olasz együttes 2007 telén kölcsönadta őt a Sao Paulónak, futószalagon gyártotta a gólokat, nem utolsósorban azért, „mert a klub elöljárói szerencsére nem kötötték meg annyira a kezemet”.

Adriano mellett – s ez az igazán nagy szó – Ronaldo is azért gürcöl, hogy visszaszerezze helyét a válogatott csatársorában. Az élvonalba visszajutó Corinthianst erősítő, csapatával a paulista állami bajnokságot megnyerő 32 éves Fenomén törekvését érdemes komolyan venni, mert súlyos térdsérülése utáni visszatérése minden képzeletet fölülmúl: 13 fellépésén tízszer volt eredményes.

„Ronaldónak a vérében van a gólszerzés, márpedig a válogatottnak égető szüksége van hatékony befejező emberre” – állapította meg Romário, sőt immár maga a szövetségi kapitány sem zárja ki Ronaldo beválogatásának lehetőségét. „Előtte is nyitva áll az ajtó, csak meg kell még győznie. Mindenesetre figyelemre méltó, ahogyan teljesít” – hangoztatta Dunga, akinek adott esetben ugyanazt kell majd átélnie, mint 2002-ben Luiz Felipe Scolarinak; az akkori kapitány a nép nyomására sem volt hajlandó elvinni a világbajnokságra a sokadvirágzását élő Romáriót, igaz, a selecao a „Kicsi” nélkül is aranyérmet szerzett.

A brazil közvélemény akarata nyilvánvaló Ronaldo-ügyben, s az elmúlt hetek eseményeinek fényében tényleg nem zárható ki, hogy Dél-Afrikában ugyanazé lesz a 9-es mez, aki 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is magára öltötte.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
6 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik