Nemcsak a kapukat, a lábakat is célozták

Vágólapra másolva!
2009.05.09. 23:43
Címkék
Két kulcsjátékosát is pihentette Dragoljub Bekvalac a Fehérvár elleni szombati bajnokin, és nem véletlenül... A városban elhelyezett óriásplakátok már a tíz nap múlva esedékes Győr–Honvéd Magyar Kupa-döntő első meccsét reklámozzák.

Az ember alighogy lekanyarodik a Győrbe vezető autóútról, a város határában lévő első óriásplakát már emlékezteti is: május 20-án az MK döntőjének első találkozóján a Honvédot fogadja a csapat az ETO-parkban.

Fontos a bajnokság, fontos, hogy a szezon végén minél előkelőbb helyen végezzen az együttes a bajnoki tabellán, csakhogy a Haladás pénteki Hungária körúti győzelmével most már talán kisebb csoda kellene a bronzérem megszerzéséhez.

Alighanem így gondolja ezt Dragoljub Bekvalac is, aki a pénteki edzést követően félrehívta két kulcsemberét, a csapatkapitány Stark Pétert és a szerdán a Loki ellen fontos gólt szerző Böőr Zoltánt, és közölte velük, szombaton pihenteti őket.

A két futballista így a Fehérvár elleni mérkőzést a VIP-páholyból nézte, Stark Péter pedig elmondta: „Meglepett a mester döntése, de nem estem kétségbe. Dragoljub Bekvalac elmagyarázta, hogy a szombati meccs kihagyásával megpróbál kímélni bennünket, így most innen az üvegfal mögül nézem a találkozót. Bevallom, ránk is fér a pihenés.”

Ebből is látszik: titkon a győri klub szakmai stábja is a Magyar Kupa döntőjére helyezi a főbb hangsúlyt, és talán az sem véletlen, hogy az óriásplakát nem a szombati, Fehérvár elleni bajnokit kürtölte világgá, hanem a tíz nap múlva esedékes kispestiek elleni finálét.

Tartalékosan állt fel tehát az ETO, mégsem kezdtek rosszul a zöld-fehérek: Bajzát Péter tíz perc alatt kétszer is kapura fordult, az más kérdés, hogy a túloldalon a fehérvári légiós csatárpárosnak, André Alvesnek és Goran Vujovicsnak egy helyzet is elég volt a vezetés megszerzéséhez.

A Győr egyenlítő gólját követően viszont az indulatok törtek elő: a kakasülőn helyet foglaló hazai szurkolók mutogatni kezdtek a kapu mögött lévő fehérváriaknak, a félmeztelenre vetkőzött drukkerek pedig a kerítést rázva, a kaput áttörve indultak meg a semleges szektor felé. A biztonsági embereket két méterről köpködték, a rohamrendőrök megérkezését követően viszont rendeződött a helyzet.

A játékosok talán kedvet kaptak a szurkolóktól, a második félidőben ugyanis néhány olyan „csontzene” folyt a pályán, hogy Iványi Zoltán játékvezetőnek talán oxigénsátorba kellett ülnie a találkozót követően, annyit kellett a sípjába fújnia.

Nem kímélték egymást a játékosok, olykor talán még dühből is odaléptek egymásnak, ebből adódik: a küzdőszellemre nem lehetett panasz, mindkét együttes kiadta a maximumot magából.

Legalábbis ami a harcosságot illeti…

A játék már kevésbé volt élvezetes, a Fehérvár viszont egyre inkább felőrölte a tartalékos Győrt, és egy-két remek egyéni teljesítményének köszönhetően a vezetést is megszerezte.

A győri edző, Dragoljub Bekvalac mindenesetre tudta, mit csinál, s miért pihenteti a játékosait.

Csak hát ugye ennek ez az eredménye. Ha Stark Péter és Böőr Zoltán is a pályán van, nem biztos, hogy kikap az ETO…

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
59 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik