Gattuso a kispadon

2009.05.09. 23:43
Címkék

Vasárnap este játsszák a bajnokság utolsó tavaszi csúcsrangadóját, a Milan–Juventus mérkőzést. A találkozónak ugyan nem a bajnoki cím a tétje (nehéz elképzelni, hogy az Inter elkótyavetyélje hétpontos előnyét, még akkor is, ha a Chievo ellen az eltiltott Zlatan Ibrahimovic nélkül kell pályára lépnie), ám a második hely, illetve a presztízs miatt hatalmas csatára számíthatunk.

„Jó formában vagyunk, ráadásul a Juventus bajban van, ezért azt tervezzük, hogy letámadjuk – jelentette ki Carlo Ancelotti, aki szokatlanul harciasnak tűnt. – Persze tudjuk, hogy a sebzett fenevad mindig veszélyes, ezért nagyon oda kell majd figyelnünk.”

Ancelotti elmondta, hogy számít Gennaro Gattusóra is, a térdműtétjéből felépülő középpályás a kispadon kap helyet.

A másik oldalon Claudio Ra­nieri sokkal visszafogottabban nyilatkozott, pedig az olasz sajtó szerint csúnya vereség esetén az is megtörténhet, hogy azonnali hatállyal menesztik a Juve szakvezetőjét: „Látványos találkozóra számítok, bár a Milannal ellentétben mi nem vagyunk jó formában. Ha azonban erővel, kellő odafigyeléssel és alázattal játszunk, legyőzhetjük, és elérhetjük végső célunkat, a második helyet.”

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája