Focizgatás helyett hatalmas küzdelem
Ez volt az a mérkőzés, amelyik előtt egyik csapat edzője sem volt irigylésre méltó helyzetben. Az már korábban eldőlt, hogy a Kaposvár és a Kecskemét jövőre is az NB I-ben szerepel, és az is tény, hogy egyik gárda sem szólhat bele az élmezőny ügyes-bajos dolgaiba. Azt pedig talán nem szentségtörés kijelenteni, hogy a hatodik és a tizennegyedik hely között lényegtelen a pozíció. Szóval, nem lehetett könnyű motiválni a játékosokat. Már csak azért sem, mert úgy tudjuk, egyik klubnál sem jár jelentősebb összeg mondjuk az ötödik helyért. Vagyis pusztán a futballisták hiúságára és önbecsülésére lehetett hagyatkozni, s úgy tűnt, Prukner Lászlónak, valamint a kecskeméti Tomiszlav Szivicsnek is sikerült feltüzelnie a játékosait. A huszonkét futballista – némi túlzással mondva – úgy esett egymásnak, mintha valóban a kiesés elkerüléséről, vagy valamelyik érmes pozícióról lenne szó. Ráadásul az edzőkön is látszott, nekik sem mindegy, hogy végül hány ponttal fejezi majd be a bajnokságot a csapatuk.
Azért az érdekes volt, hogy a szakemberek a mérkőzés közben egészen más eszközökhöz nyúltak. Prukner László csak és kizárólag a játékosaival foglalkozott, leginkább a csatárokat küldte volna bátrabban előre, persze akkor sem kesergett, amikor a védő, Petrók Viktor szerzett gólt. Prukner László kapcsán érdemes még megjegyezni, hogy új kabalája van, talán a nyári meleg miatt elhagyta a kötött zöld-fehér szurkolói sálat, viszont csak az utolsó utáni pillanatban érkezik meg a kispad mellé. Tomiszlav Szivics fegyvere a játékosok feltüzelésére a meccs közben az volt, hogy minden adandó alkalommal elkezdte ostorozni Szilasi Szabolcs játékvezetőt, bizony még akkor is, ha a derék bíró nem szolgált rá a kritikára.
A második félidőben leginkább idegeskedni kellett. Például azért, mert ekkor már nyoma sem volt a futball látványos részének, ugyanakkor ezen a komolyabb, tét nélküli mérkőzésen továbbra is harcosan futballoztak a csapatok. Az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem folyt a pályán. Az, hogy végül a Kaposvár nyert, betudható a szerencsének is, no meg annak, hogy a hazai együttes fel tudott állni, abból a gödörből, amibe a második félidő közepén került.
Izgalmas, olykor még látványos is volt ez a mérkőzés, amelyen nemcsak a csapatok, hanem az edzők is nagyot harcoltak, hiszen mindketten végig együtt éltek a játékkal és minden szabályos eszközt bevetettek, hogy folyamatosan tartsák a tüzet a játékosaikban. Az már más kérdés, hogy ha valóban tizenkét csapatos lesz az NB I, akkor az ilyen meccsek (is) vérre mennek majd. Akkor nem a játékosok mentalitásán vagy az edzők ráhangolásán múlik, hogy milyen színvonalú lesz egy ilyen találkozó, akkor egy ilyen típusú meccs nem lehet tét nélküli.
