Focizgatás helyett hatalmas küzdelem

A mérkőzésről tudósított: JUTASI RÓBERT, KECSKÉS ISTVÁNA mérkőzésről tudósított: JUTASI RÓBERT, KECSKÉS ISTVÁN
2009.05.09. 23:43
Címkék
Egy kézlegyintéssel el lehetett volna intézni a tét nélkülinek ígérkező kaposvári mérkőzést, ám a csapatok rácáfoltak erre. Szó szerint az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem folyt a pályán, amit végül a hazai együttes nyert meg.

Ez volt az a mérkőzés, amelyik előtt egyik csapat edzője sem volt irigylésre méltó helyzetben. Az már korábban eldőlt, hogy a Kaposvár és a Kecskemét jövőre is az NB I-ben szerepel, és az is tény, hogy egyik gárda sem szólhat bele az élmezőny ügyes-bajos dolgaiba. Azt pedig talán nem szentségtörés kijelenteni, hogy a hatodik és a tizennegyedik hely között lényegtelen a pozíció. Szóval, nem lehetett könnyű motiválni a játékosokat. Már csak azért sem, mert úgy tudjuk, egyik klubnál sem jár jelentősebb összeg mondjuk az ötödik helyért. Vagyis pusztán a futballisták hiúságára és önbecsülésére lehetett hagyatkozni, s úgy tűnt, Prukner Lászlónak, valamint a kecskeméti Tomiszlav Szivicsnek is sikerült feltüzelnie a játékosait. A huszonkét futballista – némi túlzással mondva – úgy esett egymásnak, mintha valóban a kiesés elkerüléséről, vagy valamelyik érmes pozícióról lenne szó. Ráadásul az edzőkön is látszott, nekik sem mindegy, hogy végül hány ponttal fejezi majd be a bajnokságot a csapatuk.

Azért az érdekes volt, hogy a szakemberek a mérkőzés közben egészen más eszközökhöz nyúltak. Prukner László csak és kizárólag a játékosaival foglalkozott, leginkább a csatárokat küldte volna bátrabban előre, persze akkor sem kesergett, amikor a védő, Petrók Viktor szerzett gólt. Prukner László kapcsán érdemes még megjegyezni, hogy új kabalája van, talán a nyári meleg miatt elhagyta a kötött zöld-fehér szurkolói sálat, viszont csak az utolsó utáni pillanatban érkezik meg a kispad mellé. Tomiszlav Szivics fegyvere a játékosok feltüzelésére a meccs közben az volt, hogy minden adandó alkalommal elkezdte ostorozni Szilasi Szabolcs játékvezetőt, bizony még akkor is, ha a derék bíró nem szolgált rá a kritikára.

A második félidőben leginkább idegeskedni kellett. Például azért, mert ekkor már nyoma sem volt a futball látványos részének, ugyanakkor ezen a komolyabb, tét nélküli mérkőzésen továbbra is harcosan futballoztak a csapatok. Az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem folyt a pályán. Az, hogy végül a Kaposvár nyert, betudható a szerencsének is, no meg annak, hogy a hazai együttes fel tudott állni, abból a gödörből, amibe a második félidő közepén került.

Izgalmas, olykor még látványos is volt ez a mérkőzés, amelyen nemcsak a csapatok, hanem az edzők is nagyot harcoltak, hiszen mindketten végig együtt éltek a játékkal és minden szabályos eszközt bevetettek, hogy folyamatosan tartsák a tüzet a játékosaikban. Az már más kérdés, hogy ha valóban tizenkét csapatos lesz az NB I, akkor az ilyen meccsek (is) vérre mennek majd. Akkor nem a játékosok mentalitásán vagy az edzők ráhangolásán múlik, hogy milyen színvonalú lesz egy ilyen találkozó, akkor egy ilyen típusú meccs nem lehet tét nélküli.

Legfrissebb hírek

Máris megszületett az idény gólja az NB I-ben? – videó

Labdarúgó NB I
2 perce

NB I: Debrecen–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2 perce

Orbánhoz hétfőn szaúdi orvos érkezett volna, de közbeszólt egy sérülés...

Légiósok
13 perce

NB II: Szentlőrinc–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
26 perce

Varga Barnabás duplázott az AEK Athén felkészülési mérkőzésén

Légiósok
37 perce

Norris magabiztos sikert aratott Verstappen és Antonelli előtt; Piastri kiesett a Hungaroringen

F1
1 órája

Mészáros Krisztofer, Mayer Gréta: dupla-dupla!

Egyéb egyéni
1 órája

Battai Sugár: Már örülök a bronznak

Egyéb egyéni
1 órája