Címvédésre készülnek

(forrás: championat.ru)(forrás: championat.ru)
2009.05.09. 23:43
Címkék

Számítottak rá, hogy ilyen nehéz lesz az amerikaiak elleni elődöntő?Számítottak rá, hogy ilyen nehéz lesz az amerikaiak elleni elődöntő?

Idegesek voltunk, sok minden nem sikerült, amit elterveztünk. Az ellenfél határozott, kemény hokit játszott, ami megnehezítette a dolgunkat. Szerencsénk is volt, hiszen nem sokkal a vége előtt szereztük meg a győztes gólt, de úgy vélem, megdolgoztunk érte.

Akadozott a góllövés is.

Sok olyan lehetőségünk volt, amikor Morozovval ketten mentünk rá egy védőre, de az utolsó pillanatban elcsúsztunk valamin. Egy idő után úgy döntöttem, magam próbálkozom, és sikerült is gólt lőnöm.

Nem vett ki túl sokat a csapatból ez a mérkőzés?

Mindannyian tudjuk, hogy már csak a döntő van hátra, s ez olyan motiváció, amely elmulaszt minden fáradtságot.

Mit szól hozzá, hogy ismét Kanadával játsszák a döntőt?

Bár nekünk mindegy lett volna, hogy a svédek vagy a kanadaiak jönnek, de mivel a szurkolók többsége orosz–kanadai döntőt szeretett volna, mi sem bánjuk. Vitathatatlan, hogy a világ két legjobb válogatottja küzd az aranyéremért, s mi azon leszünk, hogy e kettőből mi legyünk a jobbak.

Legfrissebb hírek

A románok egyenlítettek a szünet előtt Bukarestben – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
16 perce

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
17 perce

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
19 perce

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
23 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
2 órája