A lovarda poros és pazar látványa

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2009.05.09. 01:12
Címkék
A lőállások végül megérkeztek, működtek, három magyart látunk a fináléban – még jobban, mint a selejtezőben.

A Lóvásár utcában lószag terjen gett, a lovardában por szállt, de ezektől függetlenül odabent a lőtér és a futópálya pazar látványt nyújtott. Pedig a nemzetközi szövetség küldeménye az elektronikus kijelzőkkel csak az utolsó pillanatban érkezett meg, s néhány órával a kombinált versenyszám megkezdése előtt még ácsolták.

Csak az a por, az a ronda, szürke por… A felvert, levegőbe kerülő szemcsék pedig némi benttartózkodás után enyhén csípni kezdték a szemet. Nézőként ez alig kissebbíti az élményt, de akiknek célozniuk és futniuk kellett, nagyon nem lelkesedtek érte. Az intézmény vezetői között szó esett róla, hogy a világkupára műanyag borítást kaphat a talaj, de a szó tovaszállt, a talajszemcsék meg tovább – odabent. Ami miatt viszont érdemes volt fedettben tartani az eseményt: noha a szél meg az eső messze elkerülte a környéket, helyettük a naptól védte meg a mennyezet a versenyzőket és a közönséget, kellemes klímát biztosítva.

Eddig csak a kombinált számról beszéltünk, de ez érdekel most mindenkit. Pedig más is történt előtte a selejtezőben, sajnos. Kasza Róbert vívás közben, már bemelegedett állapotban, egyszer csak összegörnyedt. A szakmai stáb attól tartott, hogy szúrt sérülést szenvedett, de mint kiderült, részlegesen elszakadt a combhajlító izma. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása alapján három-négy hétre biztos kidőlt. Hazánkfiai közül három másik, akinek be kellett jutnia a döntőbe, simán bejutott, mégpedig egy csoportban küzdve: Marosi Ádám az első, Németh Róbert a harmadik, Tibolya Péter az ötödik helyen. Marosi klubedzője, a honvédos Hicsák Zsolt elmondása szerint versenyzője lövőteljesítménye (átlag negyven másodperc a lőállásban) még csak közepesnek számít az átalakult erőviszonyok között, főleg a többi számnak köszönheti elsőségét. Németh Róbert viszont fél perc alá tudta szorítani a lövészetet. Vasárnap tiszta lappal indulnak a döntősök, átlátható lesz a küzdelem, de a levegő is: a szomszédos lovaspályáról a harmadik szám után lehet majd csak bemenni a negyedikre, így nem lesz, aki felverje a port. Sőt még fel is locsolják a talajt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
2 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
2 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
3 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
4 órája